A holnapi pedagógussztrájk kapcsán van pár gondolatom. Nemrég volt érettségi találkozóm. Mindig szeretem látni a gimis osztályomat, mert bár akkoriban nem voltunk egy kivételesen jó közösség, valahogy összeértünk, és szétszéledésünk okán érdekes beszélgetések szoktak alakulni a találkozókon. Az idei vacsorán egy is egy ilyen beszélgetésbe csatlakoztam be. Egyik volt osztálytársnőm, egy Pest megyei helyi lap szerkesztője vetette fel, hogy mennyire hiányzik Magyarországról a középosztály. Erre egy másikunk -menő ügyvédnő- mondta, hogy szerinte ez a rendszer épp a középosztály megerősítésén van. Példaként azt hozta fel, hogy neki több pesti orvos ismerőse milyen jól boldogul a vállalkozásával. Erre felvetettem, hogy ne hülyéskedjen már, a pedagógusok éhen halnak! Mire ő annyit válaszolt, hogy:…
-
-
A Hazám, De Nem Az Országom.
A választások óta eltelt hét elég volt, hogy elkezdjem feldolgozni az eredményt. Két dolgot sajnálok nagyon: a kétharmadot, és azt, hogy a Kutyapárt nem jutott be. A kutyapárt amellett, hogy szórakoztató lett volna, szerintem érdemben tudott volna tenni a közélet tisztulásáért. Az önkormányzatokban, ahol jelen voltak, mindenütt ebbe az irányba cselekedtek, szerintem a parlamentben sem lett volna másképp. A kétharmaddal kapcsolatban hallottam egy érdekes történetet. Egyik ismerősöm mesélte, aki BAZ megyében tanár, hogy a tanár kollégái mondták neki hétfőn, hogy ők a Fideszre szavaztak, mert azt szerették volna, ha ők kormányoznak egy erős ellenzéktől szorongattatva. Azért tartom elképzelhetőnek ezt a forgatókönyvet, mert nekem is van olyan barátom, aki a ‘18-as…
-
Egy Gondolat A Pedagógussztrájkhoz
Egy gondolatot szeretnék a pedagógussztrájk mellé odaszúrni. Mindenki másképp éli meg az életközepi válságot, én beiratkoztam egy szakmunkásképzőbe, asztalosinasnak. Amikor egy Fideszes barátommal írogattam erről, és azt mondtam, hogy az elméleti oktatás olyan jó, hogy úgy érzem, nem is a magyar oktatási rendszerben vagyok, elkezdett gúnyolódni rajtam, hogy de, ez is a magyar oktatási rendszer, meg “Hajrá Magyarország…”, meg ilyenek. Tényleg, az elméleti oktatónk egy nagyon felkészült, hihetetlenül motivált, abszolút támogató szakember, minden óráján azt éreztem, hogy nem csepegteti, hanem magas nyomással tolja a fejünkbe a tudást. Élvezet hallgatni, felkészülni a dolgozataira. Fideszes barátomnak nem válaszoltam, hogy: “Akarsz a közoktatási tapasztalataimról beszélni?…” Feleség tanul a Debreceni-, tanít a Nyíregyházi Egyetemen,…
-
Nő Vagy Csökken?
Új államfője van Magyarországnak. Novák Katalin megválasztása kapcsán két pozitív véleményt lehet olvasni: Magyarország új államfője nő és reformáus. Nos, én nem érzek változást egyik tekintetben sem. Magyarország államfője a jelenlegi rendszerben nem önálló létezés. Kezdtük -ugye- Schmitt Pállal, aki lebukott egy plágium-üggyel. Rá következett Áder János, aki már kőkemény pártpolitikusból lett köztársasági elnök, és most itt van nekünk Katalin. Aki ugye nő és református. Ennek akkor lenne értelme, ha akár a nők képviseletét, akár a keresztyén értékek melletti kiállást elvárhatnánk, vagy legalább remélhetnénk tőle. Ezeknek az eddigi ténykedése alapján esélye sincs. Novák Katalin egy fegyelmezett pártkatona, aki bármilyen hovatartozását odadobja a pártérdekeknek, senki és semmi nem érdekli, aki és…
-
Kockázat
Csodálkozom rajta, hogy a nyilvánosság nem kormánypárti része hogy fel van háborodva, és sajnálkozom azon, hogy a kormánypárti része milyen lelkesen bólogat Kövér László minapi kijelentésén, miszerint az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot. Szerintem ennek az az oka, hogy nem értik a NER működését, és az ebből fakadó kommunikációt. Nem sokkal ezelőttig én sem értettem. Éreztem is némi disszonanciát. Mikor például azt a miniszterelnök szájából elhangzott kijelentést olvastam, hogy: “Egy magyar ember nem érzi jól magát, ha évente legalább egyszer nem látja a tengert.”, akkor nem tudtam eldönteni, hogy akkor vagyunk bajban, ha elhiszi, amit mond, vagy akkor, ha nem. Ha nem hiszi el, akkor hazudik, hiszen jól tudja,…
-
Szia Uram!
Legalább két éve gondolkodom ezen a bejegyzésen. Hol meg akarom írni, hol nem. Az utolsó lökést az adta, hogy a minap a zseniális Önkényes Mérvadó vendége volt Kassai Lajos, az egyik legnagyobb élő magyar, és ő is a magázódás mellett tette le a garast. Egy kicsit felbátorított, hogy nem vagyok egyedül, és eldöntötte a kérdést, megírom. Tudom, hogy nem lehet elkerülni, hogy a magázódás eltűnjön. Sajnos, teszem hozzá. Nem tudom, hogy honnan indult. Valahol az Ecseri úti piac környékére feltételezem a helyet. Körülbelül úgy képzelem el, hogy valami kínai árus odáig jutott a nyelvtanulásban, hogy tegeződve el tudta mondani, hogy ezerötszáz, aztán szépen terjedni kezdett a vevőköréből, és mára elérte…
-
Olaszliszka 15
2006-ban Október 15-e vasárnapra esett. Majdnem azt írtam, hogy jó okom van emlékezni erre, de ez nem igaz. Nagyon is rossz okom van. Próbáltunk. Edi hívott. Nem vettem fel. Nem voltunk napi kapcsolatban, gondoltam, nem sürgős. El is felejtettem. Hazafelé a 31-esen ért az sms: “Hallottad mi történt Lujóval? Megölték a helyi lakosok!” Vagy valami ilyesmi. Aztán megtudtam. Mindenkinek Szögi Lajosként lett ismert azután, nekünk Lujó volt. A barátom volt. Majdnem a testvérem. Egy olyan közösség tagjai voltunk (vagyunk), amitől legalább annyit kaptam, mint a vér szerinti családomtól. Nem tudtam, nem akartam elhinni. Egy olyan emberről szóltak a hírek, aki nekem kisgyerekkoromtól rögvalóság volt, és nem tudtam, nem akartam elfogadni…
-
Az Ezer Éjszaka Meséje
Egy önkéntes Fidesz-aktivista ismerősöm ma véletlenül nekem is átküldött egy suttogó propaganda-anyagot. A “Számok – a baloldali álhírek ellenszere” nevű súlyos orbánista propagandaoldalról származik, és azt taglalja, hogy Mészáros Lőrinc 1000 egészségügyi dolgozót lát vendégül a szállodáiban két fős, félpanziós ellátásra, ami ötven millió forint, plusz a szektor minden dolgozójának huszonöt százalékos kedvezményt biztosít. Ezután sorra veszi a teljesség igénye nélkül, hogy mennyi mindent adott még nekünk ő. A felsorolásban megemlített összegek értéke valamivel több mint kétmilliárd forint, plusz hetven tonna élelmiszer, meg néhány rákos gyerek. Na ilyenkor érzem azt, hogy az egész ország (kivéve a NER-elitet, meg a gyevi bírót) élen az egészségügyi szektor minden dolgozójával nem csak úgy…
-
Meseország Nem Mindenkié – Sajnos
A minap feltűnt a fészen egy petíció. Az elindítói azt szeretnék elérni, hogy a könyvesboltok ne árulják a Labrisz egyesület által összeállított “Meseország Mindenkié” című LMBTQ-érzékenyítő (ha kihagytam betűket, elnézést, eddig tudom!) mesekönyvet. Tegnap olvasom, hogy Dúró Dóra ledarálta a könyv egy példányát, mert pártja nem tűri el a gyerekekre kényszerített homoszexuális propagandát. Nos, a gyerekekre kényszerített homoszexuális propagandát én sem tűrném el, de szerintem a gyerekekért való aggódás Dóránál és a petíció elindítóinál koránt sincs akkora, mint az uszításon keresztül való politikai haszonszerzés vágya. Sem a Labrisz, sem az általam megnézett két webáruház oldalán nem találtam információt arról, hogy ez a könyv milyen korosztályt céloz meg, de a népmesei,…
-
Van Fellebb
Megfellebbezte. Képes volt. Volt képe. Tizenkilencezer képe volt. Legalább. Tizenkilencezer csak a szolgálati laptopján volt. A szolgálati gépén. Sosem tudjuk meg, volt-e esetleg egy pendrive-ja, vagy kettő. Vagy egy külső vinyó valahol. Hogy is tudhatnánk? Legalább tíz évre titkosították. Tíz év alatt meg sok minden eltűnhet, tehát akkor sem tudjuk majd meg, ha valami csoda folytán tíz év múlva feloldják a titkosítást. De ez mindegy is. Mert megfellebbezte. Tegyük fel, hogy én össze akarok szedni tizenkilencezer képet bármiről! Mondjuk valami olyan dologról, amiről sok kép van. Nyilvános neten. Legyen az mondjuk a Fender Stratocaster, vagy az AK47, hogy csak két olyan dolgot hozzak fel, amik régóta határozzák meg a…