• Kultúra

    Bereményi Kalapja

    Tegnap volt szerencsém jelen lenni a Bereményi Kalapja című dokumentumfilm bemutató előtti díszelőadásán és az utána tartott közönségtalálkozón. Nem meghívásra mentem, nyilvános program volt, mégis kitüntetve érzem magam, mert a beszélgetés rá tudott tenni kicsit az amúgy remek filmre, és aláhúzta azt a nagyon egyszerű, reflektív, kicsit fanyar humort ami a főszereplő személyiségéből a filmben végig áradt. (Kérdező a közönségből: -Volt valami, ami Ön szerint fontos lett volna, de kimaradt a filmből? BG: -Egy valamihez ragaszkodtam, de már nem tudom, hogy mi volt az. (nevetés) De bekerült a filmbe.) Amikor az ember meghallja a szót, “dokumentumfilm”, akkor egy száraz, lényegretörő, sok állóképpel és nagytotállal operáló alkotás jut az eszébe, ami…

  • Mozis kidobókat!!!
    Kultúra

    Mozis kidobókat!!!

    Szerintem a mozikba is kellene kidobó. Gimis korunkban volt egy olyan szokás, hogy nyolc után a tévészobában összeültek sokan Barátok Köztöt nézni Ödi kommentálásával. Ennek az volt a lényege, hogy Ödi a maga sajátos stílusában megjegyzésekkel színesítette a tartalmat sokak tetszésére. Ez egy sajátos élmény volt, mert a BK, ugye, nem egy magasművészet, de Ödi kommentjeivel sokak számára élvezhetővé vált.Nem voltam rendszeres látogatója ezeknek az estéknek, részben azért, mert (akkor még, később egy időre igen) nem voltam BK rajongó, részben pedig azért, mert ha leülök audiovizuális tartalmat fogyasztani, szeretem azt békében tenni, átengedve magam a hatásoknak, amiknek a készítő engem kitenni szándékozik. Ma elmentünk feleséggel megnézni a Bohemian Rhapsody című…