• Közélet

    Református. Pont. Hu.

    A minap jött velem szembe egy Telex-cikk, ami egy, a Csillagpont református ifjúsági fesztiválon történt érdekes esetről számol be. Az történt, hogy a rendezvény vendége volt Gulyás Gergely, akinek előadása után, az első hozzászóló, egy 25 éves járműmérnök, aki elmondása szerint hitében épülő, Istenkereső ember, igen kemény hangot ütött meg. A miniszter egyik gondolatára, miszerint a politikát más mércével kell nézni, mint a kereszténységet azt mondta, hogy „A bűnök abszolút értékkel bírnak, nincsen világi indok, amely felmentene azok alól” Felvetette továbbá, hogy az államnak biztosítania kellene az oktatás és az egészségügy fenntartását és fejlesztését, valamint kitért arra is, hogy Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vagyonának gyarapítása bűn.  Rám ez a…

  • Közélet

    Éhség

    Karácsony este kacsát ettünk. Hagyomány ez nálunk pár éve. Jó volt, de nem is innen kell kezdenem. Idén már 23-ára eljött, ami eddig csak később. Megcsömörlöttem a diós bejglitől. Hiába, feleség egy konyhatündér. Ha ő megpróbál megcsinálni valamit, akkor sikerül is neki. Életemben nem ettem olyan finom bejglit, mint ez. Tudom, hogy a mákos lenne az igazi, de valamiért nekem mégis a diós jön be jobban. Ráadásul ő megtette, hogy a diósak tetejére fél dióbeleket rakott, amik megpörkölődvén rátettek a várt élményre. Amikor a dióbeles szeletet kóstoltam, úgy éreztem magam, mint aki tizenkilencre húzott lapot, és az kettes lett. Mindenkinek kívánom, hogy megtapasztalhassa ezt! De a kacsa. Combokat vettünk, jó…

  • Kultúra

    Sapka Nélkül

    Friss hír, hogy a kormány levette az ársapkát a lakossági felhasználású üzemanyagok kereskedelméről. Mostantól az eddig rögzített négyszáznyolcvan forint helyett mindenki piaci árat fizet a kutakon. Itt, a tízmillió közgazdász országában nagy a kísértés, hogy okoskodjon egy sort az ember fia arról, hogy mi ennek a háttere, én azonban egyrészt szeretnék ellenállni ennek a kísértésnek, mivel tőlem sokkal hozzáértőbb emberek írtak erről sokat, másrészt itt, a Mindenrolis-en csak akkor szoktam megnyilvánulni valamivel kapcsolatban, ha olyan szempontot tudok felvetni a témáról, ami nem jött szembe a saját buborékomban. Ez a szempont pedig a számomra nagyon fontos és ezért itt gyakran felhozott környezetvédelem lenne. A múlt hét végén tettünk egy kört a…

  • Közélet

    Sola Scriptura

    Jó néhány hónapja már, hogy privát üzenetek formájában meg-megújuló közéleti-politikai beszélgetést (vitát?) folytatok egy erősen kormánypárti ismerősömmel. Onnan az ismeretség, hogy két év különbséggel érettségiztünk a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. E párbeszéd során hozta a tudomásomra, hogy sok volt közös iskolatársunkkal úgy emlegetnek engem, mint “tékozló fiút”. Ennek az az oka, hogy sok kérdésben helytelenítem a Fidesz (KDNP) és/vagy a kormány tevékenységét, sok esetben pedig szóban és írásban hangot is adok ennek. Ez engem nagyon elszomorít. Nem azért, mert annyira nagy részét képezné a magamról alkotott képnek az, hogy mások mit gondolnak rólam. Sokkal inkább azért vagyok szomorú, mert sokszor arra próbálom meg felhívni a figyelmet, hogy Hazánk szólamok terén…

  • Közélet

    A Diákokkal Vagyok.

    A holnapi pedagógussztrájk kapcsán van pár gondolatom. Nemrég volt érettségi találkozóm. Mindig szeretem látni a gimis osztályomat, mert bár akkoriban nem voltunk egy kivételesen jó közösség, valahogy összeértünk, és szétszéledésünk okán érdekes beszélgetések szoktak alakulni a találkozókon.  Az idei vacsorán egy is egy ilyen beszélgetésbe csatlakoztam be. Egyik volt osztálytársnőm, egy Pest megyei helyi lap szerkesztője vetette fel, hogy mennyire hiányzik Magyarországról a középosztály. Erre egy másikunk -menő ügyvédnő- mondta, hogy szerinte ez a rendszer épp a középosztály megerősítésén van. Példaként azt hozta fel, hogy neki több pesti orvos ismerőse milyen jól boldogul a vállalkozásával. Erre felvetettem, hogy ne hülyéskedjen már, a pedagógusok éhen halnak! Mire ő annyit válaszolt, hogy:…

  • Közélet

    A Hazám, De Nem Az Országom.

    A választások óta eltelt hét elég volt, hogy elkezdjem feldolgozni az eredményt. Két dolgot sajnálok nagyon: a kétharmadot, és azt, hogy a Kutyapárt nem jutott be. A kutyapárt amellett, hogy szórakoztató lett volna, szerintem érdemben tudott volna tenni a közélet tisztulásáért. Az önkormányzatokban, ahol jelen voltak, mindenütt ebbe az irányba cselekedtek, szerintem a parlamentben sem lett volna másképp. A kétharmaddal kapcsolatban hallottam egy érdekes történetet. Egyik ismerősöm mesélte, aki BAZ megyében tanár, hogy a tanár kollégái mondták neki hétfőn, hogy ők a Fideszre szavaztak, mert azt szerették volna, ha ők kormányoznak egy erős ellenzéktől szorongattatva.  Azért tartom elképzelhetőnek ezt a forgatókönyvet, mert nekem is van olyan barátom, aki a ‘18-as…

  • Közélet

    Mért Szavazok A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra?

    Kb. akkor döntöttem el, amikor a Jobbik Tóth Csabát támogatta Zuglóban Hadházy ellen. Azóta nem tudott ebből senki kizökkenteni. Pedig még a Kétfarkúak is követtek el olyan hibát, ami rosszul esett, és hiába figyelmeztettem őket, nem reagáltak érdemben. Rájuk éghet. Sebaj. Ha végignézem a kínálatot, mégis ez a legjobb választás: A Fidesznek volt tizenkét éve, hogy bizonyítson Meg is tették. Semmi elszámoltatás, száz százalék korrupció, nulla százalék oktatás, egészségügy, sorkatonaság, és a haza eladása bárkinek, aki pénzt, vagy legalább hitelt ígért. Orosz atomerőmű, kínai vasút, kínai egyetem, lefekvés a multiknak, stb… Az egyesült ellenzék? Tóth Csabát már említettem, és nem ő az egyetlen arc, akit nem szeretnék látni a hatalom…

  • Közélet

    Egy Gondolat A Pedagógussztrájkhoz

    Egy gondolatot szeretnék a pedagógussztrájk mellé odaszúrni. Mindenki másképp éli meg az életközepi válságot, én beiratkoztam egy szakmunkásképzőbe, asztalosinasnak. Amikor egy Fideszes barátommal írogattam erről, és azt mondtam, hogy az elméleti oktatás olyan jó, hogy úgy érzem, nem is a magyar oktatási rendszerben vagyok, elkezdett gúnyolódni rajtam, hogy de, ez is a magyar oktatási rendszer, meg “Hajrá Magyarország…”, meg ilyenek. Tényleg, az elméleti oktatónk egy nagyon felkészült, hihetetlenül motivált, abszolút támogató szakember, minden óráján azt éreztem, hogy nem csepegteti, hanem magas nyomással tolja a fejünkbe a tudást. Élvezet hallgatni, felkészülni a dolgozataira. Fideszes barátomnak nem válaszoltam, hogy: “Akarsz a közoktatási tapasztalataimról beszélni?…” Feleség tanul a Debreceni-, tanít a Nyíregyházi Egyetemen,…

  • Közélet

    Nő Vagy Csökken?

    Új államfője van Magyarországnak. Novák Katalin megválasztása kapcsán két pozitív véleményt lehet olvasni: Magyarország új államfője nő és reformáus. Nos, én nem érzek változást egyik tekintetben sem. Magyarország államfője a jelenlegi rendszerben nem önálló létezés. Kezdtük -ugye- Schmitt Pállal, aki lebukott egy plágium-üggyel. Rá következett Áder János, aki már kőkemény pártpolitikusból lett köztársasági elnök, és most itt van nekünk Katalin. Aki ugye nő és református. Ennek akkor lenne értelme, ha akár a nők képviseletét, akár a keresztyén értékek melletti kiállást elvárhatnánk, vagy legalább remélhetnénk tőle. Ezeknek az eddigi ténykedése alapján esélye sincs. Novák Katalin egy fegyelmezett pártkatona, aki bármilyen hovatartozását odadobja a pártérdekeknek, senki és semmi nem érdekli, aki és…

  • Közélet

    Kockázat

    Csodálkozom rajta, hogy a nyilvánosság nem kormánypárti része hogy fel van háborodva, és sajnálkozom azon, hogy a kormánypárti része milyen lelkesen bólogat Kövér László minapi kijelentésén, miszerint az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot. Szerintem ennek az az oka, hogy nem értik a NER működését, és az ebből fakadó kommunikációt.  Nem sokkal ezelőttig én sem értettem. Éreztem is némi disszonanciát. Mikor például azt a miniszterelnök szájából elhangzott kijelentést olvastam, hogy: “Egy magyar ember nem érzi jól magát, ha évente legalább egyszer nem látja a tengert.”, akkor nem tudtam eldönteni, hogy akkor vagyunk bajban, ha elhiszi, amit mond, vagy akkor, ha nem. Ha nem hiszi el, akkor hazudik, hiszen jól tudja,…