Ma azonnali hatállyal kirúgták a budapesti Madách Imre gimnázium igazgatóját, mert az iskola vezetősége úgy döntött, a törvényi tiltás ellenére nem tiltja ki az okoseszközöket az intézményből.
Ahogy fogalmaznak: „Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás”.
Elcsépelt szófordulat, de nincs jobb: Tipikus NER-történet ez.
Elsőre rögtön egy történet jut eszembe, amit pár éve hallottam: Egy kíváncsi pedagógus azt játszotta a diákjaival egy órán, hogy azt mondta, próbálják meg úgy használni a telefonjukat óra közben, hogy ő ne vegye észre. A szabály -ha jól emlékszem- az volt, hogy akinél észreveszi a telefont, attól az óra végéig elveszi. Az eredmény őt is meglepte. Miközben ő semmit észre nem véve tartotta az órát, a diákok létrehoztak egy fészcsoportot a feladatra, amibe az osztály nagy része belépett, és őt is meghívták.
Mi ebből a tanulság? Első körben (és egy nagyon búmer magyarnóta-ferdítéssel) az, hogy
“A diáknak megtiltani nem lehet…!”
És nem csak nem lehet, hanem kifejezetten nem is szabad! És ezt nem azért mondom, mert amúgy igaznak gondolom az anarchista mondást, miszerint “ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz!”!
Azért nem szabad, mert az iskola azon kevés helyek egyike, ami enyhíteni tud azon a káron, amit azzal okozunk, hogy telefont adunk a gyerekeink kezébe!!!
Mert ne legyenek illúzióink, okozunk.
Mi kifejezetten azok közé a szülők közé igyekszünk tartozni, akik soha nem engedjük, hogy a gyerek a telefonon játsszon, kifejezetten erősen korlátozzuk a képernyő előtt eltöltött idejüket is. Mégis ott tartunk, hogy már a középső gyerek (4) is ügyesen keresgél a YouTube-on, és már a kicsi (2-) is bekapcsolja a gépet a gombbal, ha oda tudja rángatni a széket. Mert ezek a gyerekek olyan szinten digitális benszülöttek, amit én nem tudok elképzelni! Azt hiszem, nekik az én asztali gépem olyasmi lehet, mint nekem a nagyapám mechanikus írógépe volt a ‘90-es évek elején. Semmiféle illúzióm nincs atekintetben, hogy pár év múlva kizárnak a saját telefonomból, és csak egy ötezresért (ami addigra lehet, hogy 200 lesz) engednek vissza, mert el akarnak menni fagyizni!
A legjobb gondolat az iskola által megfogalmazottak közül, hogy azért nem adatják le a gyerekekkel a telefonokat reggel, mert lehet, hogy szükségük lesz rájuk órán!
A kulcs ez. Mert mire, de legkésőbb, amikor a gyerek felső tagozatos lesz, már tudja, hogy pár érintésre van a telefonon a pornótól, erőszaktól, szerencsejátéktól, tudomisén! De az iskola a család mellett az a hatalmas lehetőség, ahol ráeszmélhet, hogy a Tudományos Akadémiától is!
És ezért hatalmas hibakitiltani az okoseszközöket az intézményekből, mert egy jó pedagógus hatalmas távlatokat nyithat rajtuk keresztül, ha ott vannak, az iskola kapujában, kifelé menet pedig újra a diákok kezébe kerülnek, csak már ellenőrizetlen körülmények közt.
Nem beszélve arról, hogy a tiltás tovább növelheti a kontrasztot a XXI. századi valóság, és a XX. században maradt, dohoskönyv-szagú iskolarendszerünk között.
Ami ezt a történetet számomra tipikusan NER-essé teszi, az pedig a következő néhány dolog:
Ez a jogszabály tipikus példa arra, amikor egy törvényt nem az élet, hanem a Bayer-show közönsége számára hoznak meg. Hatalmas az infláció? Zuhan az életszínvonal? Összeomlik a tömegközlekedés? Életveszélyes az egészségügy? Most buktuk meg egy pedofil-üggyel, pedig azt hazudtuk Marika néninek, hogy mi majd vigyázunk a kisunokájára?
Gyorsan hozunk egy törvényt, ami majd rendet csinál, aztán nem fogják ezek a büdös kölykök az iskolában is egész nap a telefonkönyvet nyomkodni! Marika néni szereti ezt! Ezt érti! Ő is palatáblán tanult írni-olvasni, mégis itt van!
A szakmai szervezetek persze tiltakoznak, mert ők értenek hozzá.
Sebaj! Egyrészt máris el lehet magyarázni Marika néninek, hogy “Teccik látni? Ezek a pedagógusok azt akarnák, hogy a gyerek az iskolában is egész nap a telefont nyomkodja, aztán addig se kelljen dolgozni!”. Másrészt jön korunk Klebelsberg Kunó-ja, Pintér Sándor, és úgyis lenyomja a torkukon.
Ha valaki ellenáll, azt meg kirúgják. Mért ne rúgnák?
Huszonnégy év sikeres intézményvezetés mi ahhoz képest, hogy valaki olyan jelentéktelen pozícióban, mint egy gimnázium igazgatói széke önálló gondolatokat mer megfogalmazni az oktatásról? Meg különben is van itt a kerületi szervezetben ez a tehetséges gyerek, ez a Pista, majdnem elvégzett három félévet könyvtár-szakon, majdcsak elvezeti azt a gimnáziumot!
És akkor még nem beszéltünk a járulékos haszonról: A Madách gimnázium tantestülete, diákjai, azok családjai testközelből tapasztalhatták, de az egész ország figyelmeztetve van ismét: A NER bárkivel, bármikor, bármit megtehet.
…
Rettenetesen nyomasztó ez a jövőkre, a gyerekeink jövőjére nézve. Öt perce erőlködök, hogy valami pozitívval zárjam ezt a bejegyzést, végül rájöttem, a gyerekvállalás a legkeményebb feladat, ami egy emberre várhat, és rengeteg kitartást igényel.
Ennek szellemében, gyerekeink jövőjéért aggódva azt hiszem, egy Madách idézet lesz a legjobb:
“Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”