Vannak versek, amik időről időre visszatérnek az ember életébe, és vannak, amik nem is igazán hagyják el. Egyik ilyen vers számomra Reményik Sándortól a ‘Kegyelem’.
Időről időre átolvasom, felfedezem egy-egy sorát, képét, és rácsodálkozok a szerző nagyságára.
Mostanában is volt egy ilyen időszakom, és valahogy most tűnt fel, hogy a címe:
“Kegyelem”,
ez az egy szó mekkora jelentőség- és jelentésváltozáson ment át a magyar közbeszéd, közélet elmúlt másfél évében!
És elkezdtem elemezgetni a mai helyzetünket ebből a szempontból, és összevetni a vers mondanivalójával.
Az elmúlt tizenöt évben Magyarországon kiépült egy olyan hatalom, ami csaknem korlátlan, nagyon profin vette birtokba az ország intézményrendszerét, és mivel egyetlen célja a nemzet erőforrásainak teljes magánkézbe vétele, rengeteg szempontból meredek lejtőre állította Magyarországot. A közszolgáltatások akadozása, a nemzeti infrastruktúra lerohadása, az EU-rekorder infláció csak az érem egyik oldala. Mára a hazai külpolitika ott tart az orosz birodalmi érdekek szolgálatában, hogy két legfontosabb szövetségi rendszerünket árulja időről időre el, és a minket legjobban szerető európai nép, a lengyel visszavonta budapesti nagykövetét!
Ezek mellett már csak rossz viccnek látszik, hogy nincs ember, aki akár százmilliárdos pontossággal meg tudná tippelni a miniszterelnök egy-egy családtagjának, oligarchájának a vagyonát, vagy, hogy Pártunk és Kormányunk mennyi pénzt tüntetett el csak a Nemzeti Bankból, vagy, hogy mennyit fognak unokáink fizetni a kínai elvtársaknak azért a vasútért, amiről nem tudjuk, hogy mikorra lesz kész.
Szinte eldönthetetlen, hogy ezeknek a dolgoknak oka, vagy következménye olyan társadalmi alapértékek és -élmények teljes kiüresedése, mint a keresztyénség, a gyermekvédelem, vagy 1956 emlékezete.
És bár ahogy telt az idő, ezen egyre többen -ha nem is sírtunk és átkozódtunk, de- bosszankodtunk, és imádkoztunk, hogy változzon meg, látszólag minden reménytelen volt, és én személy szerint beletörődtem.
Ha két évvel ezelőtt valaki megkérdez, hogy meddig tart a NER, azt mondtam volna, hogy az én életemben biztosan végig Orbán Viktor, vagy valamelyik kontraszelektált epigonja lesz a miniszterelnök.
Ebbe az állóvízbe dobta be a hatalmas követ a kegyelmi ügy. Nem írnék róla részleteket, mert aki idáig jutott az olvasásban, az úgyis tudja, hogy miről van szó.
Amiről írni szeretnék, az az, hogy ezt a kegyelmet lehet Isten rajtunk gyakorolt kegyelmének is érteni, és lehetőségként tekinteni rá.
Mert ezzel az üggyel Magyarországnak (mellesleg a református egyháznak is) egy lehetőség hullott az ölébe, ráadásul “magától”. A kegyelem megadásának aktusa bő háromnegyed évvel a napvilágra kerülés előtt zajlott, de a hazai viszonyokat ismerve nyugodtan tekinthetjük az isteni gondviselés munkájának azt, hogy értesülhettünk róla. A NER-ben tapasztalható át(nem)láthatóságot ismerve soha nem derül ki az egész, ha Kónya Endre a kegyelmi kérvényével párhuzamosan nem támadja meg a harmadfokú döntést, így a kegyelem tényét a Kúria nem foglalja határozatba. Nem sokon múlott.
Akárhogy is, a közélet felfordult, Magyar Péter előkerült, Hazánkban pedig -tizenöt éve először- nyílt kimenetelű politikai helyzet van.
És amikor erre kegyelemként hivatkozok, akkor nem Magyar Péter feltűnésére, vagy a TiSza áradására gondolok. Épphogy óva intenék mindenkit attól, hogy egy embertől vagy egy párttól várja Magyarország helyzetének javulását! Ha végignézünk az elmúlt évszázad magyar történelmén, látjuk, hogy mennyi és mekkora problémát okoztunk magunknak azzal, hogy megválasztottuk a következő KISz-titkárt (Döbrögit), majd vártuk, hogy ő majd megvált minket, maradhatunk nyugodtan a fotelban a TV előtt. Álomfáinknak minden aranyágán csak úgy magától – friss gyümölcs terem, de ez nem így van.
Szóval az egyetlen dolog, amit megkaptunk az a változ(tat)ás lehetősége, semmi más.Bárki nyeri a ‘26-os választásokat, nem fog tudni azonnali gazdasági fellendülést produkálni. A Fidesz(KDNP – lol!) a választások előtt megtenné, ha tudná, de mivel nem tudja, a szokásos osztogatás fedezetét megteremtendő úgy el fogja adósítani az országot, hogy attól koldulunk. Igen, mi. Mert ne gondolja senki, hogy az adópénzen, teljesítmény nélkül felhizlalt klientúra fogja kihúzni a gazdaságot a bajból! Azok a pénzek jobb helyen vannak a zsebekben. Ennek mi fogjuk meginni a levét, kormánypártiak és ellenzékiek együtt. Épp az a nagy trükk az ilyen jellegű megosztásban, hogy arra figyeljünk, ami a szemben történik, és ne arra, ami a fejünk fölött. Aki tud, esetleg imádkozhat!
Úgyhogy saját érdekünkben érdemes figyelmesnek és türelmesnek lenni. Meg elmélkedni sokat.
Más esélyünk úgysincs.