Balog Zoltán Forrás: RTL

Kegyelem nékünk. És békesség?

Szinte napra két éve írtam arról, hogy egyházunk komoly problémákkal küzd ami a hitelességet illeti, és ezek a hiányosságok sok tekintetben visszahatnak ránk. A reformátusok megítélése romlik, az alkalmaink látogatottsága és a tagok egyházi életének elmélyültsége folyamatosan csökken. Ráadásul a közösségünk közéleti/politikai szerepéről egyáltalán nem folyik érdemi belső párbeszéd sem a kis közösségekben, sem az egyházi sajtó felületein. Sérelmeztem, hogy azokat, akik ezekre a problémákra fel próbálják hívni a figyelmet, fekete bárányként tartja számon a többség.

Abban az írásomban -ami nem vert nagy hullámokat, bár vitaindítónak szántam – név szerint említettem Novák Katalint és Balog Zoltánt, mint egyházunk és a pártállam káros összefonódásának példáit. 

Nem túl nagy örömmel tapasztaltam, hogy ‘22-ben igazam volt, mikor az idén februárban kirobbant kegyelmi botrány szóról szóra igazolta vissza az akkori írásomat, és felgyorsította azokat a folyamatokat, amikről szólt.

Nem sok szót szeretnék vesztegetni a kegyelmi ügyre, szerintem nincs Hazánkban olyan ember, aki ne ismerné.
Számomra tényleg csak az a megdöbbentő, hogy a történet minden részletében olyan erős, hogy ha ezt valaki megírta volna egy forgatókönyvben, azt nem filmesítette volna meg senki. Mert lássuk be, nem hinnénk el, túl klisésnek és kifejezetten rosszindulatúnak tartanánk azt a filmet, amiben egy református püspök ráveszi a gyerekvédő köztársasági elnököt, hogy a pápalátogatás alkalmából adjon kegyelmet egy pedofil ragadozó bűnsegédjének! Hát milyen abszurd lenne már az?

Az Úr útjai azonban kifürkészhetetlenek, és -ahogy Szatmárban mondják- nincs olyan titok, amit a tyúk ki ne kaparna. Ez az ügy persze semmi meglepőt tartalmaz azok számára, akik akár nagy vonalakban ismerik a NER működését, de rengeteg politika iránt kevésbé érdeklődő ember szemét nyitották fel.
A következmények ismertek: cserélték a köztársasági elnököt, az EP-listavezetőt, a közélet és a belpolitika pedig elég rendesen felkavarodott.

Ahogy a református egyház is.

Balog püspök úr február tizenharmadikán közzétett egy videót, amiben elmondta, hogy összehívta az esperes-főgondnoki értekezletet, amin a meghívottak négyötöde meg is jelent, és nyolcvanhat százalékuk támogatásáról biztosította, ezért nem mond le a tisztségeiről.

Ennek a megértéséhez kicsit jobban kell ismerni az egyház szervezeti felépítését. A Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületből áll, amiket a püspökök vezetnek. Az egyházkerületek egyházmegyékből állnak, élükön az esperesekkel, ezek pedig egyházközségekre tagozódnak. Minden egyházközségnek van lelkésze (jó esetben), és presbitériuma egy gondnok vezetésével. A presbitérium egy világi testület, amit a gyülekezet választ a tagjai közül. Szemben a katolikus egyházzal, ami alapjában véve hierarchikus felépítésű, tehát felülről irányított, a reformátusoknál elvileg minden a presbitériumok szintjén kellene, hogy eldőljön.

Ezért fontos és érdekes, hogy Balog mért az espereseket hívta össze, és szavaztatta meg ahelyett, hogy a megfelelő helyre, a presbitériumokhoz delegálta volna a döntést!

Ahogy lehetőségeihez mérten mindent, az állampárt igyekszik megszállni az egyházakat is. Ennek a törekvésnek a nyomán igyekezett és igyekszik Balog Zoltán az egyházi szervezet középső szintjén elhelyezkedő espereseket a befolyása alatt tartani. Ezt forrásaim szerint úgy teszi, hogy kapcsolatai révén elintéz, elken kisebb ügyeket, botrányokat, így teszi lekötelezettjeivé az egyes embereket, akik aztán már hajlamosak a rendszer érdekeit képviselni az egyházon belül. Nem kell sokáig keresgélni, hogy politikai okokból elmozdított lelkészekről, szétvert gyülekezetekről halljon az ember.

A hatalomgyakorlás logikája felől nézve ez kézefekvő: A püspökök kevesen és magasan vannak, őket befolyásolni nehezebb lenne, és kevesebb befolyást jelentene a helyi szintekre. A lelkészek sokan vannak, és sokfélék, bonyolultabb lenne átlátni egy ekkora tömeget. Az esperes ismeri a hozzá tartozó néhány tíz egyházközséget-lelkészt, ráadásul könnyen tart kapcsolatot a helyi erős emberrel, így ideális helyen van hatalomgyakorlási szempontból.

Amikor tehát az esperes-főgondnoki értekezlet nyolcvanhat százalékos arányban megerősítette Balogot, egyrészt olyan kérdésben nyilvánított véleményt, ami nem az ő hatáskörük, hanem a presbitériumoké, másrészt semmi mást nem tett, csak kinyilvánította a háláját.

Jó okom van emlékezni arra a februári keddre. Január elseje óta vagyok presbiter, így életem első presbiteri gyűléséről hazajövet néztem meg a püspök úr videóját. Nyilván felháborított, mert ahogy sok más református, én sem éreztem azt, hogy a kegyelmi ügy kapcsán az egyházat támadják, és Balog kifejezetten próbálta ezt a látszatot kelteni. Írtam is egy viszonylag indulatos bejegyzést erről, aminek kapcsán megtalált a Partizán, ahol harmadmagammal elmondtuk a véleményünket az ügyről.

Ezt két okból említem meg:

Először is az, hogy ezt a beszélgetést a Partizán csinálta meg, és még én is szót kaptam benne, jól mutatja, hogy milyen szinten nem folyik semmiféle érdemi párbeszéd egyházon kívül és belül a problémákról. Se addig, se azóta nem hallottam arról, hogy akár az úgynevezett közszolgálati média, akár mondjuk a Reformátusok Lapja bármilyen felületein akármilyen párbeszéd folyt volna egyház és állam viszonyáról, vagy erről a konkrét ügyről! Ráadásul mit kerestem én ott? Annyira hallgat mindenki mindenről, hogy egy falusi presbiternek kell kimondania, hogy nem jó irányba megyünk? Pár éve szemléztem egy Bölcskei Gusztáv-interjút, pont azzal a címmel, hogy “Túl Közel Kerültünk Az Államhoz!”, azt is a Magyar Hang hozta le. Mért nem a RefLap?

Másodszor a műsor utóélete volt reménykeltő a számomra. A videót eddig több, mint százhatvanezren látták, ami számomra azt bizonyítja, hogy sokakat érdekel még az egyház sorsa. De ami számomra különösen felemelő volt, az a jónéhány üzenet, amiket az élő adás befejezése után szinte azonnal kaptam. Volt köztük olyan, amit egy másik apuka küldött a nagyfiam oviscsoportjából, és volt, amit egy vadidegen lelkész több száz kilométerről, meg a hozzászólások… Ezek megerősítettek abban, hogy ugyancsak nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nincs minden rendben az egyházzal, és sok mindenen változtatni kellene, kezdve Balog Zoltán helyzetével.

Változás mindössze annyi történt, hogy lemondott zsinati elnöki tisztségéről, de maradt a Dunamelléki egyházkerület püspöke, és forrásaim szerint a háttérből továbbra is ő mozgatja a szálakat a szervezeten belül. Ezt megerősíteni látszanak a további történések is.

Június 13-án adott egy interjút a 777-nek, amiben a kérdező, Martí Zoltán egészen jó kérdéseket is feltett, de a püspök úr ezzel együtt sem adott választ a lényegi kérdésekre az ügy kapcsán.

Még a Partizános adás kapcsán vette fel velem a kapcsolatot Vargha Anikó, a tököli gyülekezet egy facebook-bejegyzés miatt kirúgott kántora, és kért meg, hogy írjak alá egy nyílt levelet amiben Balogot távozásra szólítjuk fel.

Ebben a körben született meg később a gondolat, hogy feljelentést teszünk a zsinat bíróságán bizonyos egyházjogi szabályokra hivatkozva, és kérjük a püspök úr elmozdítását.

Beadványunk április 23-án délután érkezett be a zsinathoz, ahonnan 24-én (a Zsinat kezdetének napján) már postázták is a választ úgy, hogy a két aláírója a szóban forgó két napon bizonyítottan nem tartózkodott Budapesten, aláírásukhoz aláírásbélyegzőt használtak. Amennyire tudom, az ügyben a rendőrség nyomoz.

A határozat egyébként meginti Balog Zoltánt, de semmiféle valódi szankciót nem tartalmaz.

Nagyjából itt tartunk most.

Meg ott, hogy azok a folyamatok, amikre figyelmeztettem az előző bejegyzésben, felgyorsulni látszanak. 

A tavaly megjelent népszámlálási adatok szerint kétszázezerrel kevesebb magyar állampolgár vallotta magát reformátusnak, mint tíz éve.

A másik, legalább ennyire beszédes adat, hogy a kegyelmi botrány után húszezer fő rendelkezett arról, hogy az egyházi egy százalékát ne a református egyház kapja. Tehát még egyszer: nem arról van szó, hogy ezek az emberek passzívitásban maradva nem rendelkeztek az egy százalékukról, hanem arról, hogy a korábbi döntésüket megváltoztatva visszavonták a támogatásuk ezen formáját!

Az, hogy keresztelők, esküvők tömegesen maradnak el emiatt, számomra kicsit túlzásnak tűnik, de nem lehet elvitatni, hogy az egyházon belül jelenlevő súlyos hitelességi deficit nem vonzó, hanem taszító hatással van azokra, akik bizonytalanok velünk kapcsolatban.

Ami ebben a helyzetben a legkellemetlenebb, hogy a fennálló feszültség aláássa az egyház békéjét. Azzal alapvetően egyetértek, hogy a lelkészek nem szólalhatnak meg nyilvánosan az ügyben. Azt viszont roppantul károsnak tartom, hogy az egyház értelmisége részéről semmiféle párbeszédnek nem látom jelét.
Azt biztosan tudom, hogy nagyon sok lelkész nem örül Balog makacsságának, és jól látják, hogy a maradása mostmár tényleg rossz fényt vet a közösségre.

Balog részéről pedig végképp nem értem, hogy hogy nincs benne annyi bölcsesség, hogy belássa: mindenkinek jobb lenne, ha visszavonulna, pláne úgy, hogy ha kitölti a hivatali idejét, akkor is a kegyelmes Balogként vonul be az egyháztörténetbe!
Az ő döntésének felelősségét ő viseli, következményeit pedig sokban az egyház. Mégis, ezt a döntést neki kell meghoznia, én csak erőt és kitartást tudok hozzá kívánni!

Végezetül az előző bejegyzésemet is záró egyik kálvini gondolat jegyében, miszerint aki csak kritizál, de nem javasol megoldást, az inkább hallgasson, egy javaslatot szeretnék tenni arra nézve, hogy hogyan vegyen fel kellő távolságot az egyház az államtól.
Húsvétkor megkerestek, hogy szólaljak fel a Tisza párt április hatodiki nagygyűlésén. Ezt egy egynapos mérlegelés után visszautasítottam. Azért cselekedtem így, mert rájöttem, hogy ha megteszem, éppen azt a hibát követem el, amit egyházunk vezetésén számonkérek, nevezetesen napi politikai csatározásokba rángatom bele közösségünket.

Szerintem ha az egyház ki akarja jelölni a számára megfelelő távolságot a politikától, mindössze két egyszerű lépésben megtehetné ezt:

Először is tartózkodnia kellene bármilyen politikai párt melletti kiállástól. Itt nem csak arra gondolok, hogy kerülni kellene olyan szégyenteljes körlevelek kiadását, amilyen például a ‘22-es választás napjára időzítve jelent meg, és az állampárt támogatására szólított fel félreérthetetlenül. Helyi szinten is szigorúan meg kell tiltani, hogy a lelkipásztorok és egyházi alkalmazottak bármilyen politikai propagandát terjesszenek. Ha a Balog-ügyben meg tudták tiltani a megszólalást, talán ez is menni fog!

Másodszor pedig méltóan, mértéktartó módon, de ki kell állni egyházi és nemzeti szempontból létfontosságú ügyekben, ki kell állni az állam által hátrahagyottak mellett, és az egyházi beruházások átláthatóságát messze az államiaknál magasabb szintre kell emelni (tudom, ez utóbbi az igazán nehéz ügy, mert az egyház is emberekből áll, de ha nem indulunk el, biztosan nem érünk sehová). 

Ha az egyház meglépi ezt a két lépést, garantálom, hogy az állam maga fog távolodni tőlünk! Nagyon valószínűnek tartom azonban, hogy ezek a lépések növelni fogják közösségünk hitelességét a társadalom szemében. Ha pedig ez megtörténik, akkor közelebb hozhatjuk magunkhoz a társadalmat, és így talán közelebb vihetjük Istenhez is, ami vállalt célunk, ha jól tudom!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok egyházunknak és minden tagjának jó egészséget a reformáció közelgő évfordulója alkalmából, és mint a párbeszéd híve fenntartom, hogy ha bárki Sola Scriptura – az Írás alapján vitatná az általam leírtakat, véleményének itt helyt adok!

Áldás, békesség!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top