Tegnap volt szerencsém jelen lenni a Bereményi Kalapja című dokumentumfilm bemutató előtti díszelőadásán és az utána tartott közönségtalálkozón. Nem meghívásra mentem, nyilvános program volt, mégis kitüntetve érzem magam, mert a beszélgetés rá tudott tenni kicsit az amúgy remek filmre, és aláhúzta azt a nagyon egyszerű, reflektív, kicsit fanyar humort ami a főszereplő személyiségéből a filmben végig áradt. (Kérdező a közönségből: -Volt valami, ami Ön szerint fontos lett volna, de kimaradt a filmből? BG: -Egy valamihez ragaszkodtam, de már nem tudom, hogy mi volt az. (nevetés) De bekerült a filmbe.) Amikor az ember meghallja a szót, “dokumentumfilm”, akkor egy száraz, lényegretörő, sok állóképpel és nagytotállal operáló alkotás jut az eszébe, ami…
-
-
Vőfélyversek Mindenhez Is – B***ott Hús
Tizennyolcas karikát kap most ez a versem Ez elnevezést ha véka alá nem rejtem Anyósom egy állat, így szeretjük őtet Magára illemet otthon nem erőltet Nem finomkodik, a nevet meg nem ússza Amikor a karajba a kolbászt beszúrja Mondhatná hogy töltött, hogyha prűdebb volna, Mivel elég laza, baszott húsnak hívja Jó étvágyat kívánok!
-
A Hazám, De Nem Az Országom.
A választások óta eltelt hét elég volt, hogy elkezdjem feldolgozni az eredményt. Két dolgot sajnálok nagyon: a kétharmadot, és azt, hogy a Kutyapárt nem jutott be. A kutyapárt amellett, hogy szórakoztató lett volna, szerintem érdemben tudott volna tenni a közélet tisztulásáért. Az önkormányzatokban, ahol jelen voltak, mindenütt ebbe az irányba cselekedtek, szerintem a parlamentben sem lett volna másképp. A kétharmaddal kapcsolatban hallottam egy érdekes történetet. Egyik ismerősöm mesélte, aki BAZ megyében tanár, hogy a tanár kollégái mondták neki hétfőn, hogy ők a Fideszre szavaztak, mert azt szerették volna, ha ők kormányoznak egy erős ellenzéktől szorongattatva. Azért tartom elképzelhetőnek ezt a forgatókönyvet, mert nekem is van olyan barátom, aki a ‘18-as…
-
Mért Szavazok A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra?
Kb. akkor döntöttem el, amikor a Jobbik Tóth Csabát támogatta Zuglóban Hadházy ellen. Azóta nem tudott ebből senki kizökkenteni. Pedig még a Kétfarkúak is követtek el olyan hibát, ami rosszul esett, és hiába figyelmeztettem őket, nem reagáltak érdemben. Rájuk éghet. Sebaj. Ha végignézem a kínálatot, mégis ez a legjobb választás: A Fidesznek volt tizenkét éve, hogy bizonyítson Meg is tették. Semmi elszámoltatás, száz százalék korrupció, nulla százalék oktatás, egészségügy, sorkatonaság, és a haza eladása bárkinek, aki pénzt, vagy legalább hitelt ígért. Orosz atomerőmű, kínai vasút, kínai egyetem, lefekvés a multiknak, stb… Az egyesült ellenzék? Tóth Csabát már említettem, és nem ő az egyetlen arc, akit nem szeretnék látni a hatalom…
-
Egy Gondolat A Pedagógussztrájkhoz
Egy gondolatot szeretnék a pedagógussztrájk mellé odaszúrni. Mindenki másképp éli meg az életközepi válságot, én beiratkoztam egy szakmunkásképzőbe, asztalosinasnak. Amikor egy Fideszes barátommal írogattam erről, és azt mondtam, hogy az elméleti oktatás olyan jó, hogy úgy érzem, nem is a magyar oktatási rendszerben vagyok, elkezdett gúnyolódni rajtam, hogy de, ez is a magyar oktatási rendszer, meg “Hajrá Magyarország…”, meg ilyenek. Tényleg, az elméleti oktatónk egy nagyon felkészült, hihetetlenül motivált, abszolút támogató szakember, minden óráján azt éreztem, hogy nem csepegteti, hanem magas nyomással tolja a fejünkbe a tudást. Élvezet hallgatni, felkészülni a dolgozataira. Fideszes barátomnak nem válaszoltam, hogy: “Akarsz a közoktatási tapasztalataimról beszélni?…” Feleség tanul a Debreceni-, tanít a Nyíregyházi Egyetemen,…
-
Nő Vagy Csökken?
Új államfője van Magyarországnak. Novák Katalin megválasztása kapcsán két pozitív véleményt lehet olvasni: Magyarország új államfője nő és reformáus. Nos, én nem érzek változást egyik tekintetben sem. Magyarország államfője a jelenlegi rendszerben nem önálló létezés. Kezdtük -ugye- Schmitt Pállal, aki lebukott egy plágium-üggyel. Rá következett Áder János, aki már kőkemény pártpolitikusból lett köztársasági elnök, és most itt van nekünk Katalin. Aki ugye nő és református. Ennek akkor lenne értelme, ha akár a nők képviseletét, akár a keresztyén értékek melletti kiállást elvárhatnánk, vagy legalább remélhetnénk tőle. Ezeknek az eddigi ténykedése alapján esélye sincs. Novák Katalin egy fegyelmezett pártkatona, aki bármilyen hovatartozását odadobja a pártérdekeknek, senki és semmi nem érdekli, aki és…
-
Kockázat
Csodálkozom rajta, hogy a nyilvánosság nem kormánypárti része hogy fel van háborodva, és sajnálkozom azon, hogy a kormánypárti része milyen lelkesen bólogat Kövér László minapi kijelentésén, miszerint az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot. Szerintem ennek az az oka, hogy nem értik a NER működését, és az ebből fakadó kommunikációt. Nem sokkal ezelőttig én sem értettem. Éreztem is némi disszonanciát. Mikor például azt a miniszterelnök szájából elhangzott kijelentést olvastam, hogy: “Egy magyar ember nem érzi jól magát, ha évente legalább egyszer nem látja a tengert.”, akkor nem tudtam eldönteni, hogy akkor vagyunk bajban, ha elhiszi, amit mond, vagy akkor, ha nem. Ha nem hiszi el, akkor hazudik, hiszen jól tudja,…
-
Szia Uram!
Legalább két éve gondolkodom ezen a bejegyzésen. Hol meg akarom írni, hol nem. Az utolsó lökést az adta, hogy a minap a zseniális Önkényes Mérvadó vendége volt Kassai Lajos, az egyik legnagyobb élő magyar, és ő is a magázódás mellett tette le a garast. Egy kicsit felbátorított, hogy nem vagyok egyedül, és eldöntötte a kérdést, megírom. Tudom, hogy nem lehet elkerülni, hogy a magázódás eltűnjön. Sajnos, teszem hozzá. Nem tudom, hogy honnan indult. Valahol az Ecseri úti piac környékére feltételezem a helyet. Körülbelül úgy képzelem el, hogy valami kínai árus odáig jutott a nyelvtanulásban, hogy tegeződve el tudta mondani, hogy ezerötszáz, aztán szépen terjedni kezdett a vevőköréből, és mára elérte…
-
Olaszliszka 15
2006-ban Október 15-e vasárnapra esett. Majdnem azt írtam, hogy jó okom van emlékezni erre, de ez nem igaz. Nagyon is rossz okom van. Próbáltunk. Edi hívott. Nem vettem fel. Nem voltunk napi kapcsolatban, gondoltam, nem sürgős. El is felejtettem. Hazafelé a 31-esen ért az sms: “Hallottad mi történt Lujóval? Megölték a helyi lakosok!” Vagy valami ilyesmi. Aztán megtudtam. Mindenkinek Szögi Lajosként lett ismert azután, nekünk Lujó volt. A barátom volt. Majdnem a testvérem. Egy olyan közösség tagjai voltunk (vagyunk), amitől legalább annyit kaptam, mint a vér szerinti családomtól. Nem tudtam, nem akartam elhinni. Egy olyan emberről szóltak a hírek, aki nekem kisgyerekkoromtól rögvalóság volt, és nem tudtam, nem akartam elfogadni…
-
A Kuflik és az Akármi
Ma délelőtt volt szerencsém elsőszülött gyermekemmel megtekinteni az A Kuflik és az Akármi című filmet. Nem csalódtam. (: Ahogy a kultúra minden területén, a gyermekeknek szánt művekben is igen nagy a szórás. Nem szeretném megnevezni a kínálat alját, úgyis mindenkinek megvan a magához való ízlése, abból azonban nem engednék, hogy Dániel András helye a színvonal első vonalában van. Szoktam mondani néha, hogy ha XY csak ezt vagy azt az albumot vagy könyvet teszi le az asztalra, már örök életére megérdemelné, hogy ingyen éltessük az adófizetők pénzén. Na Dániel András és a kuflik kapcsán vagyok abszolúte ezen a véleményen! Nem ismerem a teljes életművét, de szerintem csak a kuflik miatt dukálna…