Itt kezdődik.
Boldogat kívántál Magyarországnak, és remélted, hogy nem Magyar Hangot olvasok, hanem a családommal vagyok. Velük voltam.
Elmentünk Nyírmártonfalvára megtekinteni a Lombkoronasétányt.
Mért nem megyek Budavárra, Hőrök terére, kérdezted. Válaszoltam, hogy ilyenkor (augusztus 20) kisgyerekekkel bukópálya lenne.
OK.
Válaszolok most komolyan.
Reggel szólt feleség, hogy menne valahova. Semmi ötletem nem volt, rosszul voltam attól, hogy bárhova menjünk.
Nyilvános hely nem jó ötlet. Mindenütt buli van, trikolorral átkötöttt Jolly-Suzy koncert, vagy ilyesmi, kinek kell? Ötven kilométeres körzetben sehol egy Demjén, vagy Beatrice (amikért elindultam volna), egy Papp László-beszédért meg ki indulna el?
Nyírmártonfalva tuti tipp volt. Nem számíthattunk kormánypropagandára, tudtuk, hogy lesz valahol, a közelben fagyizó, és tudtuk, hogy nyugodtan lehetünk az emberektől.
Mert mára letudtuk. A feleségem, aki katolikus, sütötte a bocskaikerti református egyházközség újkenyéri úrvacsorai kenyerét.
Újkenyérre.
Elég jó lesz?
Innentől minden újkenyérre ő süti.
Elég jó lesz?
Nem mentünk el valami közeli falunapra Jolly és Suzy-t hallgatni, nekünk jó volt úrvacsorázni, aztán kirándulni egyet.
Elég jó lesz?
