Olvasom, hogy meghalt Sixto Diaz Rodriguez.
Egy páratlan élet ért véget.
Sok dalszerző van. Majdnem mind koncertezik legalább az elején. Páran a csúcsra jutnak, kevesen magasra, rengetegen élnek ebből és sokaknak hobbi marad, de túrázó kifejezéssel élve kevesen nyomnak akkora szintet, mint ő.
Mekkora pálya a detroiti bárokból két lemezes szerződést kapni, aztán bukni, segédmunka, ausztrál turnék, segédmunka,
(közben feltüzelni a Dél-Afrikai apartheid-ellenes mozgalmat, és nem tudni róla)
segédmunka, felfedezés, Dél-Afrikai turné, dokumentumfilm, Oscar, világkörüli turnézások, 2023 VIII. 08.
Közben persze függőség(ek), szerelmek, történések itt-ott.
Mindenképp érdemes megnézni a róla készült dokumentumfilmet, nem sok filmalkotás kapott annyira megérdemelten Oscar-díjat ebben az évezredben, mint a Searching For Sugarman.
Egy barátomtól kaptam meg a filmet, meg a két lemezt (Cold Fact ‘70 és Coming From Reality ‘71), azonnal behúzott, és továbbadtam, akinek tudtam.
Sixto Diaz Rodriguez története annyira szépen rajzolja az átmenetet a XX. és a XXI. század zeneipara közt, hogy ilyet filmen megrendezni merész lenne. Ahogy az öreg székely mondaná:
-Jó, hogy komoly volt, mert viccnek elég rossz lett volna!
Pár hónappal (száznegyven nappal) Jimi Hendrix előtt született. Egy olyan nemzedék tagja volt, ami megváltoztatta a világot. Ha azt veszem alapul, hogy a Woodstock-i fesztiválon kik léptek fel, és azt, hogy emberünknek akkor már igen erős anyaga kellett, hogy legyen (Woodstock nyitónapja és a Cold Fact megjelenése között legfeljebb kétszázhuszonnyolc nap telt el, ami azt jelenti, hogy Sixto Diaz fejében már kész kellett lennie a dalok nagy részének, amik akkoriban nagyot kellett volna, hogy robbanjanak), akkor érthető,mekkora lehetőséget hagyott ki vele a XX. század.
Rodriguez egy fél nemzedékkel később érkezett meg Amerikához, mint kellett volna. Addigra az LSD-t a kokain, a hippi-rockot meg a diszkó váltotta. Mégis, az üzenete olyan erős volt, hogy aztán a ‘80-as évek Dél-Afrikai apartheid-ellenes mozgalmak üzemanyagává vált. Ő meg továbbra is nagyrészt segédmunkákból élt. Ahogy a gyerekei mondják a filmben:
“Olyasmiket csinált meg, amiket senki más nem akart…”
Megélt nehéz időszakokat, hirtelen jött a Dél-Afrikai turné, amit még akkor sem mert elhinni, amikor a reptérről a város felé menet az autóból látta az óriásplakátokat.
Aztán jött a dokufilm, bizonyos körökben ismertség világszerte.
Így még az is megeshetett vele, hogy olyan alapemberek rajongják körbe, mint mi Kismartonban vagy tízezren se. Kár, hogy a dedikált póló nem jött össze. ):
Azt beszélgettük visszafelé a Felső-Bakonyba, hogy több száz kilométert utaztunk, hogy megnézzünk egy hetven pluszos kőműves segédmunkást, aki nem tudja eljátszani a saját dalait se. Mert ha negatívak akartunk volna lenni, a helyzet ez volt. De minek lettünk volna negatívak, amikor egy igazán bensőséges élményben volt részünk egy-két órával azelőtt, ami életük végéig velünk lesz!
Nagyon sokat lehetne beszélni/írni róla úgy, hogy még mindig homályban tapogatózna az ember atekintetben, hogy mit élt meg ő, népszerűbben:
“Mire gondolt a költő?”
Talán felesleges. Talán mindegy. Talán csak hozzá kell adnunk őt ahhoz a végtelenségig kevert folyadékhoz, ami átfolyik egyik századból a másikba, és ott valahogy, dacos gyomként az új lehetőségek között újra kihajt, és egészen furcsa, új hatást gyakorol a környezetére.
Először egy ideig talán csak figyelnünk kellene! Többünknek!
Ha valamit el szeretnék érni ezzel a bejegyzéssel, az az, hogy Rodriguezre legalább eggyel többen figyeljenek általa!
Sajnos sok jó zenész a halála pillanatában ugrik ismertségben nagyot. Talán így van ez Sixto-val is, de TALÁN így van ez vele is! Ha az anyagi sikerei el is maradtak, hátha, legalább halála után megközelítheti azt a magaslatot, ami a kultúra történetében megilleti!
==
Kedves Sixto Diaz! Remélem fönt vagy már! Tudom, hogy vittél gitárt! Remélem, találkozunk!
Isten veled!
