Egy gondolatot szeretnék a pedagógussztrájk mellé odaszúrni.
Mindenki másképp éli meg az életközepi válságot, én beiratkoztam egy szakmunkásképzőbe, asztalosinasnak.
Amikor egy Fideszes barátommal írogattam erről, és azt mondtam, hogy az elméleti oktatás olyan jó, hogy úgy érzem, nem is a magyar oktatási rendszerben vagyok, elkezdett gúnyolódni rajtam, hogy de, ez is a magyar oktatási rendszer, meg “Hajrá Magyarország…”, meg ilyenek.
Tényleg, az elméleti oktatónk egy nagyon felkészült, hihetetlenül motivált, abszolút támogató szakember, minden óráján azt éreztem, hogy nem csepegteti, hanem magas nyomással tolja a fejünkbe a tudást. Élvezet hallgatni, felkészülni a dolgozataira.
Fideszes barátomnak nem válaszoltam, hogy: “Akarsz a közoktatási tapasztalataimról beszélni?…” Feleség tanul a Debreceni-, tanít a Nyíregyházi Egyetemen, tudnék mesélni…
Aztán tegnap eljött az első gyakorlati alkalmunk. A gyakorlati oktatónk az elméletihez hasonlóan felkészült, imádja a szakmát, és pozitív hozzáállással teszi a dolgát, csodás fűrészelésben volt az egész csoport.
Egy ponton összehívta a bandát az asztal köré, és valami olyasmit mondott, hogy:
-Aki hozott vésőt, az használja, mindenkivel meg fogom tanítani, hogy hogy kell megélezni. Aki nem hozott, az innen a ládából vehet -mutatott a háta mögött levő nagy faládára-, de erre, kérlek, vigyázzatok, mert ez saját!
Az én szerszámrendelésem még nem jött meg, így kivettem a dobozból egy vésőt, azzal oldottam meg a feladatot, aztán odamentem hozzá:
-Figyi, a sajátot úgy értetted, hogy az iskoláé a szerszám?
-Nem. Ez az enyém.
Akkor döbbentem rá, hogy az oktatóm a saját nevetséges pedagógusi fizetéséből (persze, hogy nem, hanem a másodállásával keresett pénzből) vett vésőket, hogy oktathassa a szakmát, amit imád.
Na itt mondom azt, hogy baj van. Az oktatás minden (lenne). Az oktatás (lenne) a jövő, de nyugodtan betehetjük egy zárójelbe. Mert én megtehetem, hogy veszek magamnak egy sor vésőt, egy pászítófűrészt (milyen gyönyörű szó!!!), meg még pár szerszámot, de a pocsalyi cigány- (magyar-) gyerek nem feltétlenül.
Este hazaérve, beszélgetve feleséggel azon röhögünk, hogy az, hogy nincs WC-papír az iskolában, annyira természetes volt, hogy nemhogy nem háborodtam fel rajta, hanem már nem is számítottam rá, hogy lesz. A kilincsre számítottam, az sincs.
Itt mondom azt, hogy baj van, mert akinek a tizenkét éves uralkodása után így áll a közoktatás, az akkor is nemzet- és hazaáruló, ha nem gazdagodott meg az egész bandájával együtt.
Pedig de.
Úgyhogy most leírom itt, hogy nem az van, hogy megértem a pedagógust, aki sztrájkol, hanem az, hogy nem értem meg azt, aki nem.
Isten óvjon minket!
