Közélet

Olaszliszka 15

2006-ban Október 15-e vasárnapra esett. Majdnem azt írtam, hogy jó okom van emlékezni erre, de ez nem igaz. Nagyon is rossz okom van.
Próbáltunk. Edi hívott. Nem vettem fel. Nem voltunk napi kapcsolatban, gondoltam, nem sürgős. El is felejtettem. Hazafelé a 31-esen ért az sms: “Hallottad mi történt Lujóval? Megölték a helyi lakosok!” Vagy valami ilyesmi.
Aztán megtudtam. Mindenkinek Szögi Lajosként lett ismert azután, nekünk Lujó volt. A barátom volt. Majdnem a testvérem. Egy olyan közösség tagjai voltunk (vagyunk), amitől legalább annyit kaptam, mint a vér szerinti családomtól.

Nem tudtam, nem akartam elhinni. Egy olyan emberről szóltak a hírek, aki nekem kisgyerekkoromtól rögvalóság volt, és nem tudtam, nem akartam elfogadni ezeket a híreket. A hitelességük, persze a magyar média hitelességéhez (volt) mérhető. Ha egy mondatban akarom leírni, hogy hogy él az olaszliszkai tragédia a magyar nyilvánosságban, akkor egy nagyon hazug mondatot írok:

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt meglincselték olaszliszkai lakosok a Kossuth Lajos utcán, mert elsodort egy biciklijével eléhajtó kislányt.

Nos, ennek a mondatnak több állítása hamis, néhány része pedig szimbolikus.

Lajos neve igaz. A lincselés is igaz. Beszéltem egy emberrel, aki látta Lujót a boncasztalon, nem fogom leírni, mit mondott. 

De:

Aki olvasta Kégl Ildikó “Olaszliszka” című könyvét az tudhatja, hogy a bírósági ítélet is rögzíti, hogy nem volt bizonyítható, hogy a kislány és az autó között fizikai kapcsolat jött létre, tehát Lujó nem sodort el senkit.

Ráadásul ugyanez az ítélet rögzíti, hogy az egyetlen ember, aki  kislány hogylétével törődött, beleértve a kislány közvetlen hozzátartozóit is, Lajos volt, aki kiszállt az autóból, hogy megnézze, mi a helyzet. Ha nem foglalkozik vele, talán még ma is él, de ő nem az az ember volt, aki nem száll ki. Nagyon nem.

A Kossuth Lajos utca is érdekes itt. Hazánk minden településén van egy Kossuth Lajos utca, de Olaszliszkán olyan Kossuth Lajos utca van, ahol a névadója valóban élt is.

A “tiszavasvári tanár” megnevezés pedig nagyon kevés. Sok tanár van Tiszavasváriban, párat ismerek is közülük, de Lajos nem egy egyszerű tanár volt. Szögi Lajos a Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének elnöke volt. Olyan ember, aki nagyjából mindnyájunknál többet tett azért, hogy az utódaink minnél élhetőbben kaphassák vissza a tőlünk örökölt földet. 

Az első reakcióm a fékevesztett dühvel keveredő vérszomjas bosszúvágy volt. Aztán lassan belenyugszik az ember, de azért minden hír, részlet nagyon fájt.

Apám temette. Ha jól tudom, vagy egy hétig írta azt a prédikációt, úgy megküzdött vele. Voltam jelen pár alkalommal, amikor temetett, sosem hallottam elérzékenyülni, még akkor is csak alig, amikor a nővére feküdt a ravatalon. Késve értünk oda, már csak a ravatalozótól messze tudtunk megállni, így nem láttam, hogy hogy van, de tisztán éreztem, hogy alig bírja végigmondani. Többször megállt, nyilvánvaló volt, hogy a könnyeivel küzd. Nem csoda. fent említett közösségünknek ő (apám) volt a kettő közül az egyik alapító vezetője, a tisztségét Lajosnak adta át.
Aztán a sírnál ennek a csapatnak a másik alapító vezetője búcsúzott. Az ő beszédében volt némi karcosság, de nem kiáltott vérért ő sem. Jellemző, hogy a média csak az ő beszédéből vágott ki két-három mondatot, a prédikációból egy másodperc nem került be.

Az ügy utóélete is nagyon beszédes. Sokan sok mindenre próbálták használni az eset felverte hullámokat, de abban a pillanatban azért elég nagy pörgés volt a magyar közéletben, alig egy hónapja jelent meg az “Elkúrtuk!”, lehet mondani, hogy állt a bál.

Mi, akik a barátai voltunk, minden évben összegyűlünk az emlékművénél a tetthelyen, valaki (általában apám és közösségünk másik alapító atyja) szól néhány szót, leteszünk egy-egy szál virágot, aztán elmegyünk a Zemplénbe valahová túrázni egyet, ahogy ő is tenné a mai napig egy kellemes őszi szombaton. Ezek a túrák évről évre oldottabb hangulatúak, ahogy lassan oldódik a csapatban az, ami véglegesen soha fel nem oldható.

 

Néha azt hiszem, azért volt életében annyira derűs építő és határozott, mert a sorsában előre volt kódolva vértanúhalála.

 

Sajnos azonban a magyar nemzet annyira rossz állapotban van lelkileg, hogy nem tudunk mit kezdeni ezzel a vértanúsággal, nem tudjuk megérteni, feldolgozni, és beemelni, hogy fejlődni tudjunk belőle.

Ha valami értelme lehetne Lajos halálának, az az, hogy a politika ráismert volna, hogy a vidéki cigánysággal kezdeni kell valamit, mert az egyre mélyebb nyomorban élő egyre nagyobb tömegek, akik ráadásul egy etnikai törésvonal mögé is be vannak rekedve, egyre növekvő nyomást jelentenek, ami ha egyszer kirobban, nagyon nagyot fog szólni!

Tizenöt hosszú év telt el azóta, egy emberöltő, és semmi nem történt: a recept politikai színezettől függetlenül ugyanaz: Meghirdetik, hogy namostaztán, elkülönítik a pénzt, ellopják, senki nem felel, majd választások előtt kiosztanak egy kis krumplit, esetleg szavazatonként egy-két ezrest, és kezdődik az egész előlről.

A feszültség pedig egyre nő. Apró jelei is vannak, nemrég például Pócs János lányáéknál ölte meg a bulit egy társaság, és valószínű, nem ő az egyetlen, aki így járt, csak az ő esete nagy nyilvánosságot kapott az apja miatt. Jellemző, hogy Pócs azt nyilatkozta az eset után, hogy nem jó, hogy az elkövetők szabadlábon védekeznek, és nem azt, hogy rendszerszinten kell kezelni a problémát, mert ez tarthatatlan. Pedig a Jászság képviselőjeként tudnia kellene, hogy hanyas a kabát!

Minimum az elmúlt harminc év minden kormánya felelős azért, hogy itt tartunk. Aki csak egy összehazudott 51%-kal kormányzott, az annyira, aki pedig egy teljhatalmat jelentő kétharmaddal, az annyira.
Az, hogy ezt a magyar nemzetet létében fenyegető szociális és társadalmi problémát semennyire nem kezelték, az az úgynevezett baloldal szociális voltát és az úgynevezett jobb oldal nemzeti voltát egyaránt tökéletesen beárazza.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.