Kultúra

A Kuflik és az Akármi

Ma délelőtt volt szerencsém elsőszülött gyermekemmel megtekinteni az A Kuflik és az Akármi című filmet.

Nem csalódtam. (:

Ahogy a kultúra minden területén, a gyermekeknek szánt művekben is igen nagy a szórás. Nem szeretném megnevezni a kínálat alját, úgyis mindenkinek megvan a magához való ízlése, abból azonban nem engednék, hogy Dániel András helye a színvonal első vonalában van. 

Szoktam mondani néha, hogy ha XY csak ezt vagy azt az albumot vagy könyvet teszi le az asztalra, már örök életére megérdemelné, hogy ingyen éltessük az adófizetők pénzén. Na Dániel András és a kuflik kapcsán vagyok abszolúte ezen a véleményen! Nem ismerem a teljes életművét, de szerintem csak a kuflik miatt dukálna neki egy busás életjáradék.

Mekkora szellem lehet az az ember, akiben nemcsak hogy annyira képszerűen él egy ilyen teljesen önálló csodavilág, hogy le tudja írni, de olyan hatalmas tehetséggel megáldott képzőművész, hogy ezt le is tudja rajzolni? El sem tudom képzelni.

A kufli-könyvek az általunk birtokolt gyerekirodalom gerincét képezik. Bátran merem őket egy polcra tenni a János Vitézzel, Varró Dániel Csütörtökjével, vagy Merle Francia Históriájával.

Az animált változatról sokáig nem is tudtam, azt hittem, ezt csak olvasni lehet. Aztán a Youtube-on nézve az epizódokat lassacskán megértettem, hogy érdemes az olvasás mellett fogyaszta(t)ni a videókat is, mert rengeteg pluszt tesznek a print-verzió mellé. Kiváló például a zenék válogatása és hangszerelése, első osztályúak a hangeffektek, a szereplőket megszólaltató Scherer Péter pedig az első pillanattól az utolsóig brillírozik.

A grafika olyan egyszerű, hogy a gyerek mellett bele-belenézve máig azt hittem, hogy a szerző a laptopján csinálta az egészet valami flash-animáció-szerű módszerrel. Ma, ahogy megnéztem jó pár epizódot egymás után (ezekből áll a film), és mellbevágott, hogy mennyi apró eltérés van az egyes epizódok vágása, képváltásai, effektjei között, éreztem, hogy ezt nem tudja egy ember kitalálni. Nem is csalódtam, a stáblistán sok animátor szerepel, de mindegyikükkel szeretnék virtuálisan kezet szorítani, hatalmas alkotást tettek le az asztalra.

Az animált mesefilmek csúcsának én a Macsakfogót tartom, azért, mert azonnal felismerhető egyedi és egységes képi világot teremt, és egy olyan lebilincselően izgalmas történeten viszi végig a nézőt, ami korától függetlenül leköti. Csak a legmagasabb szintű művészet képes arra, hogy úgy szóljon a hallgatóságához, hogy abból mindenki csak a korának megfelelő értelmezési rétegbe lásson bele, mégse unatkozzon senki. A Macskafogó remekül hozza ezt, és szerintem a Kuflik is. Három és fél éves fiam szinte végigülte a hetvenkét perces filmet nyugton, érdeklődve, de szerintem semmit nem vett szre abból, hogy két-kt szereplő (Pofánka-Valér, Hilda-Zödön) között megy egy folyamatos, nagyon finom évődés. És ez csak egy példa. Egy krotárs apával és az enyémmel kortárs fiával néztük végig a mozit, és mindenki remekül szórakozott.

Ezt a filmet szerintem csak annyi választja el a Macskafogótól, hogy nincs egy folytonos cselekmény, ami hetven percen keresztül megy, de ez lehet, hogy nem is baj. Nem hiszem, hogy a szerzőben nincs még benne egy valódi egész estés mozi, ez pedig ilyen korú gyerekkel így teljesen fogyasztható volt.

És még valami: A film szerintem abból a szempontból is sajátosan magyar és a Macskafogóhoz hasonló, hogy nemzetközi összehasonlításban nevetségesen alacsony költségvetésből köröz le más filmeket. A vetítés megkezdését megelőző tizenöt percben volt “szerencsém” végigszenvedni vagy öt Disney-produkció ajánlóját, amiknek ránézésre a másfél perces beharangozója készült annyiból, mint ez a hetvenkét perc, mégsem volt bennük összesen sem annyi ötlet és egyediség, mint ebben.

Száz szónak is egy a vége: Dániel zseni, a film pedig brilliáns!

Csak ajánlani tudom! (:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.