Nagy nap ez a mai!
Lévén 1990 IX. első forgalomba helyezésű, Csibész, a jármű a tegnapi nappal mindenképpen betöltötte harmincadik életévét, így hivatalosan is veteránkorba lépett.
Ahogy az embernél, az autónál is csak egy szám ez valójában, semmilyen fizikai változást nem hoz, nekem mégis jó érzés. Mégis, máshogy, kicsit jobban szeretem tőle.
Meg különben is, milyen már, hogy ez az autó veterán?
Nekem a veteránautó eddig valami szépen megőrzött, vagy szénné restaurált öreg ráját jelentett, ami ott támolyog a forgalomban, és mindenkinek kerülgetni kell. Csibész ezzel szemben minden szempontból minimum megugorja a mai autók szintjét, ami a menetteljesítményeket illeti, és ha sikerül végre egy tempomatot tenni bele, akkor az összes extra benne lesz, aminek van értelme.
Csibész marad családtag, szeretjük, karban tartjuk, vigyázni fogunk rá, ezért pedig továbbra is kivisz minket a világból!
Boldog születésnapot, Csibi!
(Tudom, tartozom a birtoklás napos oldaláról írni, ez alkalomból ígérem, jövő csütörtökre legalább részben pótolom ezt a hiányosságot!)
