Múlt héten elmentünk településünk Trianon-megemlékezésére.
Teljesen rendben indult. Az általános iskola előtti emlékjelnél gyülekeztünk. A polgármester úr mondott egy teljesen vállalható beszédet, az egyik önkormányzati képviselő hölgy szépen összefoglalta a tényeket, a plébános és a lelkész beszédébe sem lehetett belekötni, ha nem direkt akart az ember. Az időjárás megosztva szenvedésünket könnyezett.
Ezután az intézmények vezetői, a kormánypártok képviselői és egyéb helyi nevek koszorúztak. Ezen nem tudtam végig ott lenni, mert Ignác vonatot akart nézni, mivel közel az állomás.
Ezt követően kivonultunk az iskola melletti területre, ahol az emlék-máglya volt megrakva. Szimbolikus volt, ahogy álltunk az esőben, kifejezetten messze a tűztől, nem kört alkotva, hanem riadt nyájként, messziről nézve azt.
Ekkor került elő alpolgármesterünk a fekete levessel. Elmondta, hogy azért ki kell mondani az igazságot: Magyarországot a “békeszerződés” előtt eláruták Kun Béla és társai. És hogy ennek az áruló bandának az örököse, Kádár János újra megtette ezt 1956-ban, és hát, ma is itt vannak a tudjukkik, akik mindenféle akadályokat akarnak gördíteni a Nemzet felemelkedése elé.
Egy hete gondolkodom ezeken a mondatokon, és nagyon sok minden ment át a fejemen, amit nem akarok most itt leírni.
Családommal együtt (beleértve településünk valószínűleg legfiatalabb, akkor kilenc és fél napos lakóját) annak tudatában mentünk ki erre a megemlékezésre, hogy tudtuk, településünk vezetése Fideszes. Mégis kimentünk, mert mi a Nemzet összetartozását akartuk megélni, azt kerestük, ami összetart minket. Ilyen helyeken, évfordulókon hiszem, félre kell tenni a politikát, mert csak így van esélyünk enyhíteni az elmebajon, amiben élünk.
Azt hiszem, hogy mivel tudom, a NER-ben minden az ellenkezőjét jelenti, balgaság volt azt várnom, hogy a Nemzeti Összetartozás Napját Pártunk és Kormányunk nem arra fogja kihasználni, hogy lekutyázza azokat, akik nem szeretik eléggé Vlagyimir Putyin és a Kínai Kommunista Párt legjobb európai barátját.
Kell viszont húznunk egy vonalat, hogy meddig engedjük be ezeket a bűnözőket az életünkbe, így úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom tovább ezzel. Úgy döntöttem, hogy nekem elég az, hogy a nagyobbik fiam két és fél évesen hűen idéz Petőfit és Cseh Tamást, az ilyen talpnyalók meg elégedjenek meg a zsákmányukkal!
Tekintve, hogy Pártunk és Kormányunk képviselői harminc évvel ezelőtt kivonultak a magyar parlament Trianon-megemlékezéséről, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy húsz év múlva ismét ezt fogják tenni.
Megelégszem azzal, hogy én, de legalábbis a családom, még akkor is ott leszünk!
