Emlékszem, még 2006-körül viccelődtünk azon, hogy új igeidő jelent meg a magyar nyelvben, a befejezett jövő. Kesernyésen mosolyogtunk azon, hogy Gyurcsányék úgy elkúrtak mindent, hogy jó időre elásták a magyar jövőt, lehet, hogy a nekünk hátralevő pár évben már nem is látszik meg a kiút ebből a mocsárból.
Aztán jött 2010, és reménykedtünk, de nem akarok senki nevében beszélni: reménykedtem.
A Fidesz akkor még valódi kétharmadot kapott arra, hogy fordítson az irányon, és feltakarítson a szocik után, a dolgok alakulását megpróbálja ismét normális mederbe terelni. A magyar jogrendben erre minden lehetőségük meg is volt, kétharmaddal itt királyt lehet koronázni.
Az azóta eltelt szűk tíz év azonban megmutatta, hogy reményeim hiúk voltak. A Fidesz valóban fordított bizonyos dolgokon, de ez nem az ígéretekkel összhangban történt. Jól látszik, hogy a korrupciónak nem a ténye zavarta őket, csak a pénz áramlásának az iránya. Az elszámoltatás is megmaradt az ígéretek szintjén, régi bölcsesség, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ott tartunk, hogy a korrupció a pártszektákon belül úgy néz ki, hogy a mi oldalunké nem igaz, csak a másikon loptak/lopnak. Kormányoldalon esetleg elhangzik a csodálatos “Most legalább magyarokhoz kerül!”-érv.
A győri választás péntekjén kezdett összeállni, és a minapi tragikomikus tüntetés képsorait nézve kristályosodott ki bennem:
A befejezett jövő most érkezett el igazán.
Győr előtti pénteken olvastam valahol, hogy vasárnap gyakorlatilag két komoly jelölt közül választanak a győriek: az egyik az MSzP-ből érkező önkormányzati képviselő Pollreisz Balázs, a másik a Fideszes, szintén önkormányzati képviselő, dr. Dézsi Csaba András. Akkor csapott arcul, hogy harminc évvel az úgynevezett rendszerváltás után ott tartunk, hogy az ország egyik leggazdagabb városának a polgármesteri székébe vagy egy olyan ember fog beülni, aki a diktatúra állampártjának egyenesági leszármazottjából érkezik, vagy egy olyan valaki, aki hosszú évekig nézte közelről, hogy mit művel Borkai Zsolt és köre, de nem szólt egy szót sem.
A jövő befejeződött. A Orbán Viktor lenapalmozott mindenkit, aki zavarhatta őket az ország nyugodt elbirtoklásában, gondosan ügyelve arra, hogy azért meghagyja Gyurcsány Ferencet fenyegetésnek, mondván: ha nem én akkor ő! A közpénz szépen lassan vándorol, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, a kultúra,és egyéb lényegtelen dolgok csendben rohadnak, de legalább a nyugdíjasoknak nem kell unatkozni! A két tábor zsenijei gondoskodnak róla, hogy mindig legyen apropója kimenni a jó pesti levegőre egy kicsit anyázni egymást.
Magyarország történelmének olyan kivételes korszakát éljük, amikor viszonylag békés körülmények között lenne lehetőségünk arra, hogy a magyarok által megtermelt és az Európai Uniótól kapott javakat arra fordítsuk, hogy a Nemzet tanultabb, egészségesebb és számban fejlődő legyen. Választott vezetőink ezzel szemben gondoskodnak arról, hogy egy lelkileg polgárháborús, egyre kevésbé képzett és egészségileg leromló emberanyag készüljön a következő ránk váró megmérettetésre. Ami el fog jönni, ahogy eddig mindig eljött.
Csak azt nem tudom, mit fogok mondani a gyerekeimnek, ha megérem, hogy feltegyék a kérdést, hogy a mi nemzedékünk mért hagyta ezt.
