Már a tizenkilencediknél eldöntöttem, hogy megírom ezt a bejegyzést. Tudtam, hogy lesz huszadik, ahogy most meg azt tudom, hogy huszonegyedik is lesz. Kiszámítható hely ez a mi Észak-Balkánunk.
Mint a múlt héten olvashattuk, az Országgyűlés kormánypárti többsége kedden huszadik alkalommal szavazta le az ügynökakták nyilvánosságra hozását célzó, az LMP által jegyzett törvényjavaslatot (külön elnézést kérek a HVG-s linkért, de a Magyar Idők sajnos nem hozta le a hírt!).
Apám a nyolcvanas évek elején egy kis szatmári falu református lelkésze volt, másodállásban (ha jól emlékszem) az Országos Környezet-és Természetvédelmi Hivatalnál dolgozott, és mivel éppen a Szatmár-Beregi tájvédelmi körzet megszervezésén munkálkodott, sokat mozgott, sokmindenkivel találkozott. Fájt is rá a III/III foga. Elég sokáig próbálták beszervezni, sikertelenül.
Sok történetet elmesélt, a legtöbbször talán ezt:
Rendszeresen jártak a nyakára, mindig ketten jöttek. Az egyik ilyen alkalommal is ott üldögéltek a nappaliban, a dohányzóasztal körül. Apám, és a két elvtárs. Én betévedtem a szobába, szőke, cuki kisfiú voltam még, olyan lehettem, mint most a fiam. Ténferegtem az asztal körül, mikor az egyik elvtárs megsimogatta a fejemet, és azt mondta apámnak:
-De szép kisfiú, de kár lenne, ha valami baj érné!
Nem akarom elképzelni, hogy apám akkor mit érzett, és nem tudom elképzelni, hogy én a helyében mit tettem volna, amilyen lobbanékony vagyok. Apám valahogy megúszta, nem írt alá, annyira meg csak nem volt fontos a szerveknek, hogy komolyabban megdolgozzák. Én is felnőttem valahogy.
És most simán felteheti a kérdést a kedves olvasó: Biztos, hogy apád nem írt alá? Mi van, ha igen? Mi van, ha jelentett? Mi van, ha emberéletek mentek gallyra miatta?
És a kutya pontosan itt van elásva.
Így soha nem fogunk tisztán látni. Így van, hogy mindenki gyanús és senki sem az. Így van az, hogy ez a téma is kibeszéletlen a magyar társadalomban, ami lelkileg amúgy is egy állatorvosi ló. Ez a kibeszéletlenség hosszú távon talán nagyobb problémát fog okozni nekünk, mint a ‘90 óta ellopott és nem a nemzet felemelkedésére költött rengeteg pénz.
