Kultúra

Még költ a nép!

A Borkai-botrányról mára mindenki hallott. Sok mindent megírtak róla és vele kapcsolatban. Sok érdemi információ látott napvilágot, mégis kevés új dolgot tudhattunk meg ennek kapcsán.

Azok számára, akik próbálnak arra figyelni, ami történik, és nem arra, amit a propaganda tol, nem volt újdonság, hogy a rendszer emberei igyekszenek a nemzeti vagyonból minnél többet ellopni. Az sem, hogy a zsákmány egy része –Villon után szabadon– porra és leányra megy el. Meglepődünk, hogy a hatóságok nem találnak nyomoznivalót ebben, és hogy a régivágású kereszténydemokrata vezetés ezt magánügynek tartja? Dehogy! Üzemszerű működés ez nálunk. Én sem írtam volna erről semmit, mert nem szeretném mások gondolatainak szajkózásával feleslegesen szaporítani a világháló amúgy is túl hosszú szövetét.
A minap azonban, az ügytől majdnem teljesen függetlenül, megnézhettem egy igen rövid, mindössze tizenegy másodperces mozgóképfelvételt, ami komolyan elgondolkoztatott!

Nem szoktam vagánykodni vele, de néprajzot végeztem, hivatalosan Okleveles Etnográfus vagyok. Sokáig (eddig) azt gondoltam, hogy a népi kultúra halott. Megette az RTL Klub, a Nóta és a Dikh TV, bedarálta a proli mulatós, felszívódott a euro disco-ban, meg az amerikai gengszter reppben, erre tessék!

Ez, amit láthatunk, hölgyeim és uraim, pőre népköltészet, tartalmi és formai elemeit tekintve egyaránt!

A nép egyszerű gyermekének megnyilvánulása szíve-lelke-teste legelemibb vágyairól és indulatairól. Mi több: szinte felszínre rúgja magát benne lovasnemzet mivoltunk! Igazi természeti képpel indít, és aztán nem fedi el mindennapi vágyait holmi nyugatias prüdériával!

Egy kép dereng fel előttem:

Szülőföldem, Szatmár tetszőleges falvában tetőfokára hág a falunap. A színpadon Bunyós Pityu hangversenye vége felé felcsendül legnagyobb slágere (sajnos nem tudom a címét), a közönség teljes erőbedobással járja táncát, ami már nem a régi, idejét múlt, elmaradott szatmári táncrend, hanem a mai, a magas szintű zenei produkcióhoz felfejlődött mozgássor. Egy lány, mindegy a neve, legyen mondjuk Csenge, a herbálról lejövet csujogatásban ad hangot szíve vágyának. Nem a meghaladott, régi rigmusokkal, hogy:
“Kicsi nekem ez a ház,

Kirúgom az oldalát’”

Hanem:

“A ló néz a csikó lát,

Felszívnék egy csík kólát,

Hujujujujujuju!”

És itt megvilágosodtam.

A népművészet él, és nekünk, néprajzkutatóknak, kutya kötelességünk ezt dokumentálni!
Alapvető fogalomként verték belénk az egyetemen (és nem akármilyen egyetem ez, még Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin őfelségét is polgárai közt tudhatja!), hogy a kultúrát mindíg az alsó középosztály örökíti. Ha már ez igaz, akkor hatalmas kultúrális tartalékoknak kell az alsó középosztályban lenniük, ha a magának kokaint megengedhető tehetős réteg ekkora folklórral rendelkezik!
Ki hát a középosztály, proletariátus közé, etnográfusok, ne hagyjuk veszni a kultúrát! Gyűjtsük öszve a népköltészet eme megmaradt virágait! Nézhetünk-e tükörbe ha nem tesszük? (;

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.