Apámnak mesélte egy öreg szatmári parasztember, hogy az ötvenes években az osztrák határ (a fiatalabbak kedvéért a Vasfüggöny) mellett volt sorállományú határőr. Azt mondta, hárman adtak egy szolgálatot, mert volt vele két megbízható ember, ő meg tudott írni-olvasni. Ez a kis történet jól mutatja, hogy mi volt az egyik legnagyobb baj az egypárti kommunista diktatúrával: nem minőségi, hanem hűségi alapon kerültek pozícióba emberek, és ez nagyban csökkentette a hatékonyságot.
Ez a kis történet jutott eszembe, amikor a minap azt olvastam, hogy Nikola Gruevszki, a hazájában korrupcióért jogerősen elítélt és (“állítólag” magyar diplomáciai segítséggel) hazánkba szökött volt macedón miniszterelnök és Joó István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkáraa 444.hu szerkesztősége mellett levő lakásban találkozott egymással.
Az, hogy mennyire megedzett a NER, jól látszik abból, hogy semennyire sem lepett meg, hogy egy magas rangú állami hivatalnok egy körözés alatt álló köztörvényes bűnözővel találkozik egy fedett lakásban.
Amikor az egyébként finoman szólva sem jól felszerelt hadseregünk azért vásárol luxus csapatszállító repülőgépet, hogy ne tudhassuk, Bölcs Vezérünk éppen hol fekteti be a pénzünket, akkor ezen semmi csodálkoznivaló nincs. Ezek a rendszer szürke hétköznapjai.
Ami miatt felidéződött bennem a régi katonatörténet, az az, hogy ki lehetett az a zseni, aki egy ilyen találkozót a 444 szomszédságába szervez le?! Biztosan nagyon megbízható ember lehet, mert esze -ezek szerint- nem sok van. Azóta gondolkodom ezen, és sehogy nem jön ki a képlet. A lakás két kínaié (az egyiket ráadásul a letelepedési kötvény-üzletnek köszönhetjük), tegyük fel, hogy ők nem értették a szerkesztőség feliratát. Oké. De létezik olyan, hogy egy helyettes államtitkár és egy nemzetközi botrányt kavart bűnöző találkozóját egy olyan lakásba szervezik le, ahol előtte nem nézett körül senki? Vagy ha körülnézett, akkor annyira hülye volt, hogy nem szúrta ki, hogy a szomszédban ott a 444?
Ha én NER-es alkalmazott lennék, és egy ilyen randit kellene összehoznom, biztos, hogy a 444, az Átlátszó, meg az összes megmaradt kormányfüggetlen hír- és oknyomozó oldalnak még az utcáját is messziről elkerülném. Létezik, hogy erre nem volt odafigyelve? Azt a magyarázatot, hogy szándékosan csinálták, azért vetném el, mert se Nikola, se István nem szivárogtatott semmit, egyetlen kérdésre sem válaszoltak.
Ahogy halad az ország szétlopása, a főzött béka-effektus miatt nem nagyon vesszük észre, hogy az állam, az állami cégek, intézmények egyre alacsonyabb színvonalon végzik a munkájukat. Néha meglepődünk ezen-azon. Például, hogy a MÁV nem jegyvizsgálók felvételével, hanem az érvényességi idők megvágásával, tehát a mi rovásunkra igyekszik leküzdeni a jegyvizsgálók alacsony száma miatt elharapózott trükközést. Vagy, hogy az ingyenes egészségügyi ellátás gyakorlatilag nem létezik. Vagy azon, hogy a Magyar Posta egyre minősíthetetlenebb szolgáltatást nyújt.
De azért az, hogy egy ilyen szintű találkozót ennyire szerencsétlenül szerveznek meg, őszintén mellbevág.
Hogy védenek ezek ki bármilyen nemzetbiztonsági kockázatot, ha arra nem képesek, hogy ezt diszkréten elintézzék?
Gyakori elem kormánypárti barátaim, ismerőseim érvelésében, hogy hát lop-lop a Fidesz, de ezek legalább tudják vezetni az országot! Nos, pont az ilyen dolgok miatt gondolom, hogy ezt ilyen színvonalon bárki meg tudná csinálni.