Tegnap vettem egy borotvát.
Igazából régi és új ötlet volt egyszerre. Régi, mert egy ideje készülök megéleztetni a Kobar-t, és arra az időre terveztem beállítani egy másodikat. Új pedig azért, mert tegnap láttam egy hirdetést a borotvás piactér-csoportban, hogy egy éltársam (Éltárs!!! Érted!?!?!?) hirdet néhány vasat kihasználatlanság miatt. Ki is szúrtam a legolcsóbbat, egy Solinger Arbeiter-t, hatezer péz, pont nekem való vétel.
Ráírok az arcra, kiderül, hogy nemhogy Debrecenben van, de öt perc bringára a munkahelyemtől, kivételesen pont van is nálam hatezer kápéban, zsír. Menetben ír az ember, hogy csörgessem, ha ott vagyok, mert most aludt el a gyerek. Háhá, gondolom, ismerem az érzést, tesvérem! Odaérek, lejön, szimpatikus, hozzám képest srác. Dumálunk.
Valahogy szóba jön, hogy ez a második borotvám, és nem is akarok többet, mert nekem csak azért kell kettő, hogy amíg az egyiket élezik, addig legyen másik.
“Nem fogok itt elkezdeni buzulni, mint azok ott, a csoportban!”
-mondom.
Erre emberünk titokzatos mosollyal az arcán csak annyit felel: “Ők is így kezdték.”
Elmeséli, hogy ő is csak hobbiból kezdett el borotvákat kalapálgatni, most meg ebből él (egyébként érdemes megnézni a honlapját, vagy a fészcsoportját, gyönyörű tárgyakat készít!).
Hazafelé gurulva elkezdek gondolkozni ezen. Mi van, ha a borotva-buzulás nem az első, hanem a második darabbal kezdődik? Lehet, hogy két év múlva nekem is lesz borotvám a hét minden napjára? Nem tudom.
Halál kíváncsi lettem, hány borotvám lesz egy év múlva, és most nem merném megtippelni. (:
