Szemétség

Most jövök rá, hogy újabb fészcsoport kerül szóba.

Az úgy kezdődik, hogy körülbelül tizenöt éve vagyok egy több, mint kétszáz fős tábor kukása. Írhatnám itt, hogy hulladékügyi vezetője, koordinátora, vagy valami ilyesmi, de egyik sem lenne annyira igaz, mint hogy kukás vagyok, és nagyon élvezem. A táborvezetőnk annak idején egy kérdésemre válaszolt, hogy mit tehetnék a tábor érdekében.

-Ezt a szemét-ügyet kéne kezelni, Levi, ha lehet!

És ez egy komoly feladat volt. Egyrészt a vezetőnk egy szerény, de nagyon értékes ember, akinek egy ilyen kérése ugyanannyira kihívás, mint megtiszteltetés. Másrészt kétszázvalahány ember nyári (sokszor 30+ C°) táborozásának szemetét kezelni azért nem egy pöttyös könyvből olvasott lányregény. Aki nyitott már ki kukát, az tudja, én meg nem akarom ragozni.

Tizenöt éve kábé minden ment a kukába, és azt még nem hulladéknak, hanem szemétnek hívtuk, pedig mi egy nem kicsit természetvédő bagázs vagyunk, a magyar hivatásos természetvédelem is sokat köszönhet ennek a tábornak, és ez nem nagyzolás. Szóval dobtunk a kukába mindent.

Aztán jött valamelyik komoly hulladékgazdálkodó cég, és rávezetett minket a szelektálásra. Most nem tudnám megmondani, hogy melyik, de arra emlékszem, hogy az ügyintéző hölgy elmondta, hogy a kommunális hulladékot ennyiért meg ennyiért viszik, a szelektívet meg ingyen, ha rendesen van szedve, tiszta, és jól elkülöníthető. Attól az évtől kezdve úgy kezdtem a tárgyalást minden területileg illetékes szállítóval, hogy rámentem a szelektíves lehetőségekre, és minden tábornyitón elmondtam, hogy ez kell, jó mindenkinek, és mint temrészetvédelmi tábor, erőltessük ezt.

A szállítók persze sokfélék, a mai világban nyilván megkerülhetetlenek a polgármesterek/helyi erős emberek haverjaiként megbízást kapott kényszercégek, akiknek csak ez a konc jutott, kényszerből megcsinálták, de a hátuk közepére sem kívántak egy csapat ilyen lelkes hippit.

Sebaj. Mindig megoldottuk valahogy, és a tábor hulladéktermelése évről évre elmozdult a szelektálás irányába. Az idén már kétszer annyi szelektívünk volt volumenre, mint kommunális.

Az idei tábor szervezésénél szólt az egyik csapattag (megérdemli az említést Lippai Kitti), hogy meghívta a táborba előadást tartani a Háztartásom Hulladék Nélkül blog és Fb-oldal lelkét, Tóth Andit. Remek, gondoltam, szeretjük az ilyen pozitíve megszállott szent őrülteket, biztos jól megértjük majd egymást!

Andi meg is jött egy délután, én, mint a kukás, rohantam fogadni, és roppant büszkén újságoltam neki:

-Szia, Levente vagyok, a kukás, és büszke vagyok rá, hogy idénre kétszer annyi szelektív hulladékunk volt, mint kommunális!
Mire ő röviden, szigorúan válaszolt:

-Szelektív? Annak egyáltalán nem kéne lenni!

Nyilván mellbevágott a dolog, és nagyon szarul is esett elsőre, de az előadásán mindent megértettem, és az egy óra alatt sokat változott a szemléletem. Feleség is bevonódott a dologba, még remek cikket is írt róla a Mindset Pszichológia oldalán.

Mi ebből a tanulság?
Szerintem annyi, hogy nagyon gyorsan rá kell ébrednünk, hogy az ipari forradalom kezdete óta irgalmatlan tempóban pusztítjuk a saját életterünket, és szerintem már túl vagyunk a huszonnegyedik órán, amikor az emberi fajra (és a Föld élővilágára) nézve életbevágó hatásait elkerülhetnénk ennek. Vannak viszont szent őrültek, akikre jobban kell figyelnünk, mint eddig tettük, és a becsapódás fájdalma kisebb lesz.

Boldog új évet, emberek!