Boldogok a Megszállottak – A kedvenc fészcsoportom pedig…

Mikor a választások után eldöntöttem, hogy nem leszek rövidúton öngyilkos, és egyelőre nem költözök családostól külföldre, úgy döntöttem, hogy megpróbálom a figyelmemet pozitívabb dolgok felé terelni. Ennek egyik módja az volt, hogy viccesebb/pozitívabb csoportokat kerestem a Facebook-on, valamint, Istennek hála, kitiltattam magam néhány rosszabb hangulatúból. Így történt, hogy tagja lettem a “Csobogjon a gempás pempő” nevű zenei videókon mulató, a “Gyíkverda” nevű vicces-autós, a “Balaton Tagadók Klubja” nevű tematikus, vagy éppen a “fészbúk tagadók csoportja” nevű csoportnak, aminek a neve, azt hiszem, magáért beszél. Kitiltottak viszont több csoportból is. A “Kétkeréken Klub” nevű bringás csoport azért vált meg tőlem, mert nem értettem, hogy mért kéne biciklizés közben állandóan fogni a kormányt, a “Közlekedésünk Moslékjai” (amibe a mai napig nem tudom, hogy hogy kerültem be, és főleg buszsofőröket tömörít) pedig azért, mert arra a felvetésükre, hogy csak magyar betűkkel írt nevű felhasználókat engednek be, szóltam, hogy akkor küldjön nekem valaki egy rovás-betűkészletet, mert nekem csak latin van.
Ezekkel a változásokkal tényleg sokkal kellemesebb is lett a falam, azonban a kedvenc csoportomba, amiről most is írni szeretnék, szándékomon kívül jutottam el. Ha hinnék a véletlenek létezésében, azt is írhatnám, hogy véletlenül.

Az egész úgy kezdődött, hogy már vagy két éve szemeztem a régimódi, kihajtós borotvákkal, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy megtegyem az első lépést ezen az úton.

Aztán valamikor az ősszel a Marketplace funkció feldobott nekem egy hirdetést, amelyikben valaki hagyományos borotvákat árult. Az ár sem volt magas, éreztem, hogy eljött az idő, egy életem, egy halálom, most belevágok (és milyen stílszerű ezt egy borotvavásárlásról leírni)! Le is beszéltem, másnap találkoztunk is az eladóval, aki egy tetovált szemöldökű fodrászcsaj volt, akiből, ha szembejön az utcán, tuti, ki nem nézem, hogy annyira érdeklik a régi dolgok, hogy Amerikából hazajövet vette meg ezeket az 1900-1940 között készült solingeni késeket.

Sebaj, a lényeg, hogy választottam, megegyeztünk, így a tulajdonomba került egy ‘30-as évekbeli Kobar borotva. Hogy mért az, nem tudom. Kiválasztottuk egymást.

Megvolt hát a kés, meg néhány tanács a csajtól, hogy hogy kezdjek hozzá, de még azt sem tudtam, hogy hogy is kéne megélezni. Mondta, hogy találok videókat majd mindenről, de azért nem volt az igazi a kínálat. Kitettem azért egy fotót a zsákmányról, mert iszonyat büszke voltam, hogy egy ilyen szép ócskasággal lettem gazdagabb.

És ekkor történt meg: egy ismerősöm hozzáadott a “Hagyományos borotválkozás fórum” nevű csoporthoz, ami nagyon rövid időn belül a kedvencem lett.

Komolyan mondom, nagyon durva. Éljük az életünket, járunk-kelünk a világban, dolgozunk, gyereket nevelünk, és nem is sejtjük, hogy a mindennapokban milyen szerethető csendes őrültek vesznek minket körül! Olvassuk a fészen az egyre durvuló közhangulat egyre összevisszább jeleit, és fogalmunk sincs róla, hogy a béke, szeretet és nyugalom szigete egy karnyújtásnyira van tőlünk!

Nem nagy csoport, most karácsonyra lett hétszáz tagja, de annál kedvesebb. Mármár aranyost is írhatnék, ha nem szinte kizárólag felnőtt férfiakból állna (ha jól tudom, egy hölgy tag van – Frissítés! Most szóltak, hogy nem, csak a hölgyek nem olyan aktívak!!!). A mindennapokat nagyjából úgy kell elképzelni, hogy vannak ezek az első ránézésre teljesen normális férfiak, akik azonban borotválkozás előtt ízléses kis szettbe rendezik a szappant, kést, pamacsot, arcvizet (néha órát, vagy egyéb kiegészítőt is), lőnek róla egy fotót, és beteszik a csoportba, gyakran használva az #sotd (shave of the day) hashtag-et, a többiek meg szétimádják ezt.
Néha több mondatos elemzést tudnak adni egy-egy szappanról, vagy arcszeszről, de olyan szinten, hogy abba még egy borkóstolókon edzett, a semmiről is órákig beszélni képes sommelier is belepirulna! Gyakoriak a “mutasd a timsótömböd, megmondom, ki vagy”-jellegű megjegyzések. Régóta keresem a hasonlatot, amivel az ottani hangulatot jellemezni tudnám, legközelebb talán az áll hozzá, amikor alsó tagozatban ki-ki a matchboxait mutogatta a többieknek, azzal a különbséggel, hogy itt nem igazán akar senki rálicitálni a másikra, és ha van is irigység, annak én még semmi negatív jelét nem tapasztaltam.

Mindenben a falig tolt kedvesség és segítőkészség a jellemző. Beköszönő bejegyzésem alatt azonnal találtam valakit, aki képes és hajlandó volt (szerintem) tök jó árban megélezni a borotvámat azzal a feltétellel, hogy abbahagyom a magázódást, mert (idézem) itt mindenki cimbi, tegeződünk. Ráadásul az élezésen felül ellátott egy csomó tanáccsal, valamint meglökött a lejtőn, mondván, hogy “Hagyjad a francba a lufit, fogjad a kést, oszt kezdj el borotválkozni, majd belejössz!”, meg hogy “Hát persze! A fodrászok amúgy is híresen jól borotválnak! (:”
(Szóval ezúton is: Köszi Zoli!)

Ja, és még valami! A hasonló őrültségek, úgy látszik, kiegészítik egymást, így a csoport több tagja (velem együtt) igen súlyos órabuzi is, úgyhogy nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy reggeli, órát is tartalmazó fénykép után belementünk az illető órájának megimádásába is.

Száz szónak is egy a vége, a hagyományos borotválkozás jó, a fóruma meg maga a csoda!

(Feleségem kiegészítése, hogy valahogy bele kéne írni az izgatott kuncogásomat, amivel feltöltöm a képeimet, és várom a reakciókat.)